Női tanácsok, amikkel kitörölhetem

Igen. Szó szerint.

Pörgős napjaim voltak mostanában. Elindult az írói karrierem, és sűrű tanulós programon vagyok túl. Tegnapelőtt évtervezés, tegnap könyvkiadás volt a téma. Mindkettő életbevágó volt itt és most. Sokat tanultam, és sok mindenre rájöttem… Nem volt minden nagyon simogató. De azt kell, hogy mondjam, hogy megértem. Megértem a fejlődésre, az előrelépésre, és arra, hogy kiálljam a nyilvánosság próbáját. Most, az életemben első alkalommal végre helyére tudom tenni a dolgokat, az emberi reakciókat, és szinte azonnal belátok az álarc mögé, oda, ahol a valódi szándékok rejtőznek. Ezzel végre esélyem van arra, hogy elkerüljem a csapdákat, a csalódásokat, és a felesleges köröket. Szinte mennyei érzés…

Tegnap történt, amit most frissen, melegen feltálalok. Férfi-Női téma.

Az írói tréningen lépésről lépésre kezdett összeállni az, hogy tulajdonképpen hol is vagyok én? Hogy kerültem ide? Minek köszönhetem azt, hogy a múlt hétvégén ennyien nyúltak utánam a süllyesztőbe, és ennyien emeltek fel egy emberként engem? Mióta készülődött már ez? Kik voltak a kulcsfigurák a játékban, és miért döntöttek ennyien mellettem? Mi az, amit én valójában nyújtok Nektek, Drága Olvasóim, mi az, amivel megérintelek Titeket?

Érdekes kép rajzolódott ki előttem, és ez a kép egy új kérdést keltett életre: hogyan tudom megváltoztatni, jobban mondva kiszélesíteni azt a kört, akik érdeklődnek utánam. Utánam. Mint író, és… És mint Férfi után. Ez a kérdés mindjárt kibukott belőlem, ott, a helyszínen. Már levetkőztem azt a szokást, hogy nem mondom ki azt, amit gondolok, és úgy éreztem, megfelelő a hely, és a pillanat is. És szinte azonnal jött is a válasza: az egyik lány felém fordulva jelentőségteljesen a szemembe nézett, és azt mondta, hogy ő bizony nagyon szívesen elmondja a szünetben, mit is kellene tennem, hogy ezt a célt elérjem…

Türelmetlenül vártam a szünetet, de nem került sor a beszélgetésre, aztán a nap végén odatoppantam elé, hogy ugyan mondja már el, mi az, amit ő lát, szerinte mit kellene tennem azért, hogy a mostani olvasótáboromon kívül más területeken is érdeklődést tudjak ébreszteni. Közölte is mindjárt, hogy ő bizony nem fog kertelni, kimondja azt, amit gondol. Álltam elébe. Most már mindegy, jöjjön, aminek jönnie kell – gondoltam.

A lány távoli ismerősöm, eddig néhányszor láttam már, tudtam róla, hogy művész-lélek, de ennél többet nemigen. Belekezdett.

Mindjárt azzal kezdte, hogy ő a korosztályában egy meglehetősen véleményformáló figura, úgyhogy nagyon pontosan tudja, mi kell a korabeli nőknek. Ez némiképpen biztató kezdet volt. Azután folytatta. Hogy először is nem ilyen sötét ruhában kellene járnom. Mondtam, hogy most éppen nem párkeresésre jöttem, hanem tréningre, amitől kissé feszültté vált. Aztán jött, hogy kellene konditerembe járnom, mert ez így gáz. Itt elkezdtem gyanakodni, hogy fogalma sincs arról, ki vagyok, szóltam is, hogy ez tuti nem én vagyok… Aztán a hajam. Fodrászhoz kellene járnom, hajat festetnem. Arra már rájöttem, hogy az őszes hajszínt annak idején a korombeli nőismerősök szavazták meg, azonban nem ellenőriztem azt, hogy pl. a 10 évvel, vagy többel fiatalabbak hogy is állnak a témához… Marketing hiba!

Rákérdezett, hogy mik az elképzeléseim, milyen nőt szeretnék, és mindjárt jött az a furcsa fintor, ami korábban rendre kiverte nálam a biztosítékot, és ettől mindig kicsinek, szerencsétlennek, és hülyének éreztem magam – most viszont nem! Ugyanis rájöttem, hogy rossz helyen kérdezősködök. Amikor elmondtam a lánynak, hogy miért NEM akarom azokat a dolgokat, amiket Ő fontosnak tartott, már nem leplezett sértődöttséggel fogadta! Aztán előadta magát. Hogy utána az utóbbi időben milyen elképesztő férfiak érdeklődnek, meg hogy a legutóbbi randiján micsoda fantasztikus étterembe vitte egy olyan pasi, akinek ennyimegannyi cége van, és blablabla… Korábban ettől is kezdtem volna összemenni, de rájöttem, hogy komoly itt a baj… Rákérdeztem, hogy tudja-e a lány, hogy ki vagyok, és hol lakok. Nem, nem tudta!

Amikor elkezdtünk beszélgetni, azt hittem, hogy látta az utóbbi időkben azokat a megnyilvánulásaimat, amiket kiírtam magamról. De nem. Fogalma sem volt róla. Aztán elkezdett neki derengeni, hogy valószínűleg én vagyok az az unszimpatikus pasas, aki egyszer írt neki valami nem túl vicces hozzászólást, mire ő “kinyomta rám az Unfollow-gombot”. Rém trendi, mikor valaki angol kifejezésekkel villog, de nekem nem jön be. Egyébként ez csak annyit jelet, hogy mivel nem szeretne engem látni, így az adatlapomon leállította a követésemet, így SOHA EGYETLEN BEJEGYZÉSEMET SEM látja. És… Mégis úgy érezte, mi több, biztos volt abban, hogy ő az, aki nekem életbevágóan fontos tanácsokat tud adni…

És ami ezek után jött, az volt az igazi robbanás… Elkezdett arról mesélni, hogy neki bizony már két olyan pasival is volt kapcsolata, akik mellett nem volt biztos abban, hogy másnap reggel még életben lesz. Ezt nem értettem, úgyhogy visszakérdeztem: meg akartak ölni? – Igen! Huu…

Ezek után én is meséltem egy keveset, csak hogy tudja, kivel beszél. Elmeséltem, hogy a gyerekkorom legszebb emlékei a falusi élethez kötődnek, úgyhogy végül hosszú-hosszú évek után kimenekültem a város zajából egy olyan helyre, ahol én választom meg azt, hogy mikor akarok embert látni – és amikor embert szeretnék látni, akkor megyek, és nézek embert. De máskor nem. Amikor tanulni akarok, feljövök Budapestre, de este menekülök onnan. És igen, én bizony csirkét, meg nyulat vágok, ha úgy hozza a helyzet. És ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy elvárnám ezt egy nőtől is, nade… Konditerem? Minek? Én fát hasogatok az udvaron! Férfias férfi kell? Ugye a fahasogatás az férfias dolog?

Nem lett hosszú a beszélgetés, és bár egyetlen egy használható gondolata nem volt a lánynak, valamire ráébresztett, ezért mégis hálával tartozom neki.

Mert hozzásegített ahhoz a felismeréshez, hogy tudjam: mit NEM akarok, és mivé NEM akarok válni.

Most már csak azt kellene tudnom, hogy hol található olyan Nő, aki nem csak a száját járatja, hogy szereti a természetet, hanem a természetben akar ÉLNI. Nem vendégségbe akar kimenni az erdőbe, hanem együtt akar élni vele. Aki nem csak “szeret” táncolni, hanem táncol is! A múltkori bálban is kiderült, hogy egészen más olyan lánnyal táncolni, aki nem csak szeret, de tud is – illetve aki csak úgy ugrabugrál. Mert egyetlen egy lányt nem találtam még, aki ismerné legalább a rock-and-roll, vagy a csárdás ALAP lépéseit és akivel ugyanakkor lehet keringőzni, vagy salsázni, cha-cha-chazni! Aki nem csak “szeret” énekelni, hanem énekel is. Mint például én, aki igencsak rövid idő alatt nagyon-nagyon gyorsan beilleszkedett egy több évtized óta működő kórusba. És tanulok, és igyekszem, és kezdem megállni köztük a helyemet. Aki tud legalább egy hangszeren játszani. Legalább a zenei alapokat el tudja játszani valamilyen hangszeren. Aki beszél legalább 2-3 nyelvet. Aki intelligens, és olvasott. Akitől végre én is tudnék tanulni valamit, mert ért valami olyanhoz, amihez én nem. Aki érdeklődő, nyitott, és barátságos. Legalább annyira, amennyire én – de ha lehet, miért ne lehetne még kedvesebb is nálam? Aki kitartó, és bátor, nem ijed meg az életben a  nehézségektől. Mert különben semmivel sem vagyok előrébb, mintha csak egymagam lennék. Akivel lehet, és érdemes is beszélgetni. Aki edzett is valamennyire. Ha biciklire kell ülnie, nem ijed meg. Ha autót kell vezetnie, nem ideges. Soroljam? Én nem keresek magamnál jobbat, és különbet – csak egy magamfajta “egyszerű” embert. Hol vannak a hozzám hasonló egyszerű emberek?

Tudod, elgondolkodtam.

Itt van ez a nagyon trendi, nagyon népszerű, meglehetősen dekoratív, magát véleményformálónak mondó fiatal (harmincas) nő. Több tréningen láttam már, közöttük a párkapcsolati tréningen is. És ami a furcsa, az, hogy eszébe sem jutott az, hogy megkérdezze tőlem, ki vagyok, mit akarok az életemmel, és mik a céljaim! Amivel folyamatosan el volt foglalva, az a ruhám, a hajam, a testalkatom… Hol tart ez a világ, hogy ilyen nők véleményétől függ az, hogy lesz-e népszaporulat, vagy nem????

Hát bizony én azt gondolom, hogy ezekkel a tanácsokkal a magamfajta “egyszerű”, “igénytelen” alakok kitörölhetik. És ha tetszik, ha nem, de azt gondolom, hogy a feje tetején van ez a rohadt világ, és hogy ha rajtam múlik, akkor ezeket a trendi, menő csajokat a kutya se fogja megd**ni!

Ámen.

Ui: egy nőnek legyen szemöldöke, és ne legyen műkörme. Sorry.

Tudsz valakit? Szólj már neki légy szíves…. 😉