Nyugodtan kitehetném a homlokomra a “MEGTELT” táblát.
Pfff. Ennyire nehezen talán még egyszer sem kezdtem bele az írásba.
A legutóbbi írásom közben, vagy inkább egy picivel utána az a furcsa megmagyarázhatatlan érzés egyszer csak formát öltött, és rájöttem, hogy mindaz, amit olyan szépen kigondoltam, és leírtam, az nem tiszta. Illetve hogy igazából kivitelezhetetlen, és van benne egy naagy ellentmondás. Azért ültem a felismerésemen még pár napot, mire kimondtam – illetve visszamondtam. Az osztrák projektet. Mivelhogy az volt a kakukktojás a fészekben. De legalább már eljutottam addig, hogy magamtól rájöttem, hogy valahol ugrik a lemez! Ebbe még nem is annyira régen simán belementem volna, aztán megszakadtam volna, és sem egyik, sem másik részét nem tudtam volna rendesen csinálni, tiszta idegbeteg lettem volna attól, hogy túlvállaltam magam, és hogy éppen a legfontosabbra már megint nincs időm. Apropó.
Legutóbb ugye írtam, hogy a könyvírás projekt nem mozdul. Merthogy ez a fránya sok anyagi bizbasz ez mind elviszi a figyelmet, meg blabla.
Történt ezen a héten, hogy egyszer csak – azt hiszem, kedd este lehetett – úgy éreztem, hogy baj lesz… baj van. Valami megfázás-féleség alakulgat ott belül. De valahogyan reménykedtem, hogy uccselesz baj. Másnap reggelre már gyengeség tört rám, gondoltam, némi lustulás, olvasgatás az elég lesz rá… Aztán estére beütött az, amitől már régen féltem, mióta itt élek a teljes magányban. Szerda estére olyan lázam lett, hogy mozdulni nem tudtam. Nemhogy kimenni egy pohár vízért, meg elaludni, meg ilyen extrák. Azért valahogyan sikerült, de volt olyan pillanat, amikor éreztem, hogy úgy kalapál a szívem, hogy jó lenne, ha ezt most valahogyan kibírná, mert belülről be van zárva az ajtó, egyébként sem keresne a kutya se, akár egy hétig se nagyon hiányoznék… na legfeljebb a Csacsogós néninek, ő minden áldott nap ezerszer felhívott, hogy mi van velem. De amúgy itt száradhattam volna meg a házban. Nem volt vidám a gondolat. De azután elaludtam végre… Másnapra sikerült a láz és a betegség nagyobbik felét kialudni, de enni nemigen volt mit. Este tíz körül aztán szembesültem azzal, hogy vagy megeszem azt, ami van, vagy éhen döglök. De ha megeszem, az is rizikós.
Végül úgy döntöttem, ha már halni kell, legalább a beleim ne legyenek üresek, meg aztán a fekete farmerem se lötyögjön rajtam a koporsóban. Úgyhogy a láz utáni estén leküldtem az összes maradék húsvéti sonkát sajttal és tejföllel együtt egy kevés salátalevélbe csomagolva. Úgy három órát forgolódtam, de erős vagyok én… azt hiszem, nemrég még azt híreszteltem nagy büszkén, hogy hány ezer éve nem voltam beteg. Azt hiszem, a reggeli erekció témáját nem is hozom szóba, mert babonás vagyok, és gyáva, ez pedig egy nem jó párosítás… 😀
Ja. Könyvírás.
Miközben napokig élet és halál közt lebegtem, volt időm átgondolni, mi volt-van-lesz. Mi a franc ez??? Miért lettem beteg, miért csinálom ezt a rengeteg felesleges szarakodást? Ésss.. tádámmm!! Rájöttem, hogy… hogy… FÉLEK.
Na tessék.
Ugyanez van egyébként a társkereséssel is!
Lassan végére érek az előkészítő projektnek, az optikai tuning elkészült, levágattam a hosszú lenőtt festett hajamat, elkezdtem használni a fehérítős fogkrémet, na azzz… Próbáltam én már sokféle fogfehérítős cuccot, de semmi. Ez meg… Az első héten talán ötször sikerült használnom, de ennyi idő alatt szembetűnő a színváltozás, na de hagyján… a fogaim közül kiszedte az összes fogkövet, úgyhogy ismerkedek az új fogsorommal, és a fogaim közötti hézagokkal 😀 És ez még csak a kezdet, mert miközben három napig ágyban forgolódtam, ez semmiféle szennyeződést nem engedett a fogaimon megtapadni. Még az életbe nem láttam ilyent! Végre egy cucc, amit tényleg lehet tiszta szívből szeretni, nem csak vallási okokból! 😀
Szóval se könyvírás, se társkeresés – márpedig a terv szerint ezeknek ideje már elkezdődniük. De hogyan… mikor… Volt bennem egy jókora bizonytalanság. MIÉRT????
Miközben tartott a betegségem, igyekeztem megtalálni a fonál végét, honnan kezdődik ez a bizonytalanság? Hiszen én mindig, minden egyes alkalommal annyira imádtam új dolgokba fogni, vagy belecsapni a társkeresésbe, és egy hatalmas nagy játékot csinálni belőle, most meg… MI VAN???
Ugyebár mindkét területen – új tevékenység, és új párkapcsolat – bőven van bennem kudarc-élmény. De mikor, miért, hol kezdődött?
Először is… Azt éreztem, hogy nem tudok elindulni, mert…. mert… valahol nem látszik az út… Vannak itt-ott elszigetelt célok, külön-külön, de valahányszor elindulok az egyiken, eszembe jut valami a másikból, akkor teszek valamit, aztán kevergek megint, keresem, mi a következő lépésem, közben folyton-folyvást azt érzem, hogy nem, mégsem ez, nem ezt kellene most, valami mást, ezt később… de mit is… A hatékonyságom – őszintén! – valószínűleg 5% alatt van hetek, hónapok óta, de miért? Mi ez az egész? És felnéztem, előre, oda, messzire előre, és láttam elöl erre meg arra dolgokat, de nem volt út köztük… és csak úgy szét volt csúszva az egész. Mintha több terepasztalon ment volna a kisvasút, amik szanaszét voltak hagyva, a sínek minden asztalról lelógtak a semmibe… De hogy vannak ezek… hogy lesz ezekből EGY NAGY terepasztal? Hogyan fog ezen a kisvasút vidáman végigszáguldani???
És rájöttem, hogy hiányzik egy asztal! Egy közbülső asztal, amire erről a mostani asztalról át fog menni a kisvasút a következőre… Megvolt az Átmeneti Projekt (lásd előző írásom, bocs!), megvolt a Könyvírós Projekt, valahol távolabb egy Társkeresős Projekt, aminek már indulnia kellett volna, de hiányzott egy átjáró, a… igen, ODA!
A Nagy Álom, A KASTÉLY. A könyvírós projekt elvezet majd a Kastély-projekthez, de közben indulnia kell a Társkeresős Projektnek is, és miközben futnak az események, az Átmeneti projekt biztosítja a bevételt és az időt az íráshoz, meg a Társkeresőshöz, és kell lennie valahol már NEKI is, valahol nem is olyan messze… De hol találkoznak majd ezek a szálak, és hogyan vezet át az út a Kastélyhoz? Mint egy stratégiai játék – végre megértettem, hogy hiányzik egy lépés, ezért állnak a játékosok… A tábornokok nem tudják kiadni a parancsot, mert a csapatok a szakadék felé vannak irányítva! Baaazmeeeg… 😮
És abban a pillanatban, amikor ezt észleltem, bevillant a megoldás. Pár méterre van csak tőlem – igen, szó szerint csak pár méterre! Óriási!
Nem érted? Ja. Bocs. Majd később meg fogod érteni!
Van egy nagyon pontos tervem. Még életemben nem volt ennyire életképes elképzelésem! Ha Colás Csabiék egy hónap alatt csináltak 3 millát, akkor én egy 50-100-szor akkora, sokkal, de sokkal problématudatosabb és “éhesebb” piacon kell, hogy összeszedjek évi százat. Az első évben. Érted, ugye? Ez csak matek. 😀 😀
Úgyhogy elmentem sétálni, amint ki tudtam menni végre a házból, hogy a saját szememmel győződjek meg arról, hogy amit (meg)találtam, az éppen az a terepasztal-darab, amire szükségem volt. És nyugodj meg, EZ AZ!
Végre.
Nem. Nem vagyok hülye. Ha leírhatnék mindent, biztos lehetsz benne, hogy leírnám. De még nem írhatok le mindent. Még nem.
Az a baj, hogy miközben év elején bejött A Pénz, aztán meg a Stuttgarti Projekt, és hazahoztam a kéthavi tarcsi keretet, valahogyan a táskában maradt egy régi szaros program, ami azóta is folyamatosan futott a hátérben: a … nem, sajnos, nem tudom szebben megfogalmazni. A Fillérb@szó program. Ami miatt idióta pitiáner dolgokba mentem bele ahelyett, hogy napi pár száz Forintos költséget simán bevállaltam volna cserébe napi 2-3 óra SZABAD időért. De nem. És már menne az Átmeneti Projekt, és már jönne a pénz, és… Ehh.
Szerintem olvasd újra. Van benne logika, fel van építve, és nagyon következetesen használtam a neveket is. Minden pontosan AZ, aminek elneveztem. Csak még a tartalom hiányzik hozzá. De nem sokáig.
Egyébként is mostanában az olvasottsági statisztikák alacsonyabbak, igazság szerint engem nem is foglalkoztat ez a terület mostanában. Beláttam, hogy ez a blog nem arra ment, amerre indult, és ezért keveseknek lett érdekes. Valamikor egy-a-sok-közül vidéki újrakezdős parasztgyerek-blognak indult kiscsirkékkel, meg szívecskés kiskacsával, aztán lettek belőle furcsa lelkizős történetek, meg előző életes ijesztő marhaságok… A keresők se keresik nagyon az írásaimat, és új látogatók sem érkeznek hosszú tömött sorokban. Nem számít, mi az oka, ez itt és most VAN. Pont.
Mindegy.
Amúgy voltak itt még különös dolgok.
Például húsvétkor sikerült egy jó kört mennem. Először Budapestre utaztam, ott megismertem egy rendkívül karizmatikus emberrel, aki elmesélte, hogyan lett Kolumbia drogellátó-maffia országból pár év alatt turista-paradicsom! Megindító történet volt, Nobel-békedíjjal, és Szabadság-Érdeméremmel. Aztán volt egy beszélgetés, ami alig pár perc alatt annyira felkavart, hogy… nem kizárt, hogy nagyon is belejátszott ebbe a mostani hirtelen megbetegedésembe. Egy pillanat alatt rájöttem ott és akkor valamire… hogy VESZTEGETEM AZ IDŐMET. Hogy nem teszem, amit tennem kellene, hogy nem megyek, nem élek, nem szárnyalok… Borzasztó érzés volt! Még most visszagondolni is rossz rá. De sajnos ettől ez még így van. Össze kell szednem magamat!
Aztán voltam a szüleimnél Fehérváron – másfél év után először… Volt bennem egy furcsa érzés, legbelül készenlétben voltam, hogy lesznek kellemetlen viták, rossz érezések, de… nem voltak! Furcsa. Valami MEGVÁLTOZOTT ott is. Elmaradt a vita, és olyan csendes nyugodt együttlét volt. Az öcsém… nos, vele valami most látom, hogy nagyon-nagyon nincsen rendben! Próbáltam rábeszélni, hogy csináljunk valami közös programot, de annyira be van ragadva, hogy pillanatnyilag nem képes semmire. Csak… Fél. Attól, hogy ha végre elmegy az ex-asszony, és… az anyu így fogalmazott: “Ha már mi nem leszünk”, akkor teljesen egyedül marad. És hirtelen belém hasított a felismerés, hogy ez nagyon is megtörténhet vele… Egy újabb rossz dolog, aminek az elkerülése érdekében valamit majd ki kell gondolnom. És akkor itt van még a fiam is… Feladatok, feladatok, felelősségek, felelősségek… az Élet kezd kiterjedtebbé válni. Érzem, ahogyan növekszenek a feladatok, és velük én is egyre nagyobbá és nagyobbá válok.
Megannyi apró-cseprő mindennapos történet volt még, de most ideje aludni menni, majd talán eszembe jut néhány közülük, és jövök megint rendet tenni a fejemben…
Jó volt azért ezeket leírni. Ha a szokásoshoz képest most még zavaros is lett, fel a fejjel, lesz majd folytatás. JÓ FOLYTATÁS várható!
Jó éjszakát, reggel menjetek TI IS szavazni!
Jövő héttől talán már ezen a téren is egy új élet kezdődik. Nagyon szeretnék végre egy támogató-segítő országban élni.
Mert megérdemlem.
És mert ti is megérdemlitek! <3