Megkezdődött a visszaszámlálás, és úgy érzem magam, mint kisiskolás koromban, amikor a nyári szünet előtt elkezdtük írni a táblára a régen várt betűsort.
Most már itt is elkezdődött az utolsó hét, és igazából a hátam közepére sem kívánok semmit, se a munkát se az utazgatást, se az idegen nyelvű környezetet, se semmit. Készen állok.
Megvan a buszjegyem haza, jövő hétfőn este indulok a stuttgarti repülőtérről Budapestre, ma terepszemlét tartottam, baromi hideg volt, és megkerestem, hogy honnan fog indulni a buszom. Szóval nagyon, nagyon, de naaagggyyyonnnn készülök!
Azért ez igazán kemény időszak volt. A munkán, evésen, alváson, olvasáson, és tervezgetésen kívül szinte semmit nem csináltam ez alatt a hat hét alatt! Egyetlen napot hagytam ki, az összes többi napon dolgoztam. Nem mondom, hogy mindig nagyon keményen, volt, amikor gyakorlatilag csak a testem volt jelen, néha furcsa dolgokat csináltam, volt, hogy fogalmam sem volt, hol jártam az elmúlt valahány percben. Volt, amikor csak bambultam ki a fejemből, volt, amikor nagyon magányosnak éreztem magam, és volt, amikor úgy begyorsultam, hogy két óra alatt elvégeztem annyit, mint egy másik egész nap alatt. Szóval volt itt minden, mint a búcsúban.
Összeírtam egy csomó tennivalót, hogy ne kuszáljam össze magam, és nehogy kimaradjon valami fontos dolog, ha hazaérek. Rengeteget tanultam magamról, és ez a munka mintegy előképzés volt arra, ami most következik. Ezt az adminisztrációs rendszert kell majd kiépítenem nekem is, és nagyon jó, hogy már most előre tudom, hogy mikor mivel mit kell majd tennem.
Ezen kívül rengeteget olvastam. Iszonyatosan sok ötletem van, amiket a könyvembe bele fogok írni. Rájöttem, hogy miért nem tudtam elkezdeni a könyvet! Egyrészt a napi megélhetési gondok annyira lent tartottak, hogy gyakorlatilag teljesen képtelen voltam racionálisan gondolkodni. Visszagondolva a korábbi írásaimra, szerintem ez érezhető is volt (én biztosan kiszagoltam volna, hogy defektes vagyok! 😀 ). Másrészt ez egy olyan rettenetesen nagy falat, egy akkora, de akkora munka, amekkorát én még ebben az életemben sosem végeztem el! A jó hír benne az, hogy ezt csak egyszer kell elvégeznem, és mostanra összeálltak a lépések is! Sőt már azt is tudom, hogy az egész először nagyon lassan fog beindulni, lesznek elakadások, holtpontok, fáradtságok, és kimerültségek, és azt is tudom, hogy ezekkel korábban miért nem tudtam mit kezdeni! Úgyhogy kigondoltam magamnak minden olyasmire megoldásokat, amikkel korábban bajom volt!
Testileg azt hiszem, rendbe jöttem, már nem vagyok sem kimerült, sem fáradt, végre jól alszom, és magamtól felébredek reggelente. A felkelés sem esik a nehezemre, úgyhogy lesz ebből még valami… Rendszeresen, és nagyon fegyelmezetten szedem a vitaminokat, úgyhogy a nagy terhelés és az ide is megérkező kemény hidegek ellenére sincs semmi bajom. Makk egészséges vagyok! A kajálásból ugyan kiiktattam a kenyérféléket, és a cukrot is, de itt mindig van valami, amitől elcsábulok, sütik, tészták, meg ilyesmik, de mindegy, a lényeg az, hogy a szervezetem felesleges terhelését legalább csökkentettem, ha teljesen nem szüntettem még meg. Ha hazaérek, megismétlem a két évvel ezelőtti életmód-váltó programot, amikor 3 hónap alatt 14 kilót adtam le. Most talán nincs ennyi felesleg rajtam, de ha mégis, az sem baj, amit egyszer sikerült megcsinálnom az most is menni fog. Igaz, hogy akkor rendszeres felügyelet volt, de akkor is… Nincs több elherdálni való időm! És most ezt az áramlatot feltétlenül meg kell lovagolnom!
Sokat, az elmúlt évekhez képest egyenesen RENGETEGET költöttem magamra! De úgy voltam vele, hogy nem mehetek haza “félkészen”. Össze kell raknom magamat amennyire csak lehet, mert stabilnak, erősnek, és magabiztosnak kell lennem. Inkább vigyek haza kevesebb pénzt, de ezzel már így is sok évet késtem! Úgyhogy elég sok ruhát vettem, és a ruhatáram ócskábbik részét lecserélem! Nagyon elegáns cuccokat szereztem be, úgyhogy ha hazaértem, beindul a TÁRSKERESÉSI PROJEKT IS!!! A külsőmet is rendbe teszem, közeleg a naaagy hajvááágááás napja, amikor is megszabadulok a lenőtt festett hosszú hajamtól, és visszanyerem az eredeti, erősen őszülő, ámde mégis sármos külsőmet! 😉
Szóval ilyen körülmények között rendkívül megerőltető még most is a lehető legfigyelmesebb munkavégzést produkálni, de ezt végig fogom csinálni! Ez a hat hét eléggé felgyorsított, most érzem csak igazán azt, hogy mennyire befékeztek az otthoni dolgok. Valójában ha nem jöttem volna ki ide, esélyem sem lett volna egyenesbe jönni! Eddig ez az év mindig mindenben tökéletesen és pontosan azt hozta, amire a legnagyobb szükségem volt! A jövőmet most nagyon izgalmasnak, és ígéretesnek látom! Már önmagában az, hogy ide eljutottam, egy nagy bizonyosság volt, hogy képes vagyok mégiscsak kiszabadulni egy zárt ketrecből, annak ellenére, hogy erre sem pénzem, sem esélyem korábban nem volt! Pedig valamikor a mozgásterem lényegesen tágabb volt! Azután valahol menet közben elveszítettem a terek birtoklásának a képességét, úgyhogy csak kis tereket, és rövidebb távolságokat voltam képes birtokolni! Persze erre is van megoldás, és nem is feltétlenül pénz kérdése!
A képzelőerőm szárnyakat kapott, egyre gyakrabban érzem azt dolgokkal, tárgyakkal, de… hááttt… bizony EMBEREKKEL (NŐKKEL!!!) kapcsolatban is azt, hogy képes lennék könnyedén birtokolni őket! Tudom, tudom, hülyén hangzik, de ettől még igaz, hogyha az ember nem képes birtokolni egy másikat, akkor azt bizony a legcsekélyebb szellőcske is el tudja sodorni. És most úgy érzem, hogy képes vagyok egy akármilyen gyönyörű nőt is megszerezni, és megtartani. Ami viszont nagyon meglepett, az az, hogy megszűnt bennem valami… valami régi dolog… Ha egy nálam magasabb nő közelébe kerültem, az engem mindig zavart! De itt annyi sok magas nő van, hogy egyszer csak észre se vettem, és már semmi bajom nem volt velük – mi több! Az az érzésem lett – életemben először! -, hogy akár egy nálam magasabb nőt is el tudnék képzelni magam mellett!!! 😮 😮
Nagyon sok minden van bennem, leginkább érzések, megérzések, képek, felvillanások, hangulatok a jövőből… Ilyesmik.
Még valami. Ezt már régen is meg akartam írni, de valahogyan elmaradt, kimaradt eddig.
Azt hiszem, aki figyelemmel követett az elmúlt egy évben, vagy még régebb óta, az láthatta, mennyire lentről indultam. Tulajdonképpen úgy egy évvel ezelőttig nem nagyon voltak emberi kapcsolataim. Vagy legalábbis nagyon, de nagyon kevés – és olyan igazán jó meg aztán… azt hiszem, elmondhatom, hogy nem volt ilyen. De tavaly elkezdtem valamit, és ez a legcsekélyebb mértékben sem volt tudatos! Csak csináltam, mert… mert valamit csinálnom KELLETT, és mert jobb ötletem nem volt! Kommunikáltam, és kommunikáltam, és kommunikáltam magamról. Már nem érdekelt, hogy ki mit szól hozzá, csak kommunikáltam. Emlékszem, 2004-2005-ben, amikor még Pécsen saját kis újságom volt, ezt szerettem benne a legjobban: hogy kommunikáltam nagyon sok emberrel! Írogattam, verseket tettem bele, vicces szövegeket találtam ki, és szórakoztató voltam. Ezt mondták, és én tudtam ezt. Aztán anyagilag fejre állt a dolog, és azóta sem sikerült kihevernem.
Az elmúlt 10 évben sokszor írtam blogot, már egyik sincsen sehol sem (minden nyomot eltüntettem, minden hullát elástam!), és ez az írogatás mindig is szórakoztatott. De sosem néztem rá úgy, mint önmagam ismertté tételének az eszközére! Emlékszem, régebben mennyire idegesített, hogy vannak emberek, akiknek bármi kell, akármi bajuk van, vagy segítségre szorulnak, MINDENRE van egy kapcsolatuk – nekem pedig nem volt! Ez elég furcsán alakult ki, mert fiatalabb koromban mindig mások kapcsolataira építettem, azután amikor egyre csak dőltek össze a dolgok körülöttem, maradtam egy egyre szűkülő körben, míg egyszer csak teljesen egyedül maradtam! És akkor már nem is láttam a visszautat. Nos, azután tavaly elkezdtem írogatni csak úgy MAGAMRÓL! Fogalmam sem volt, hogy ki a fenét fogja egyáltalán érdekelni az én életem. Annak ellenére, hogy meglehetősen kalandos életem van… De azután egyszer csak azt vettem észre, hogy elkezdődött valami érdeklődés kirajzolódni – és furcsa volt, mert nem tudtam, mennyire lesz ez tartós. Mindenesetre azt láttam, hogy egyszer csak már több százan vannak azok, akik tudják, hogy mi van velem. Sokan kikoptak a környezetemből, de mivel nagyon sok új ismerőst szereztem, így már nem érzem a hiányukat!
És egyszer csak megértettem valamit, amit korábban nem értettem! Ahhoz, hogy a dolgaim jól menjenek, NAGYON SOK EMBERNEK kell ismernie engem, sok embernek kell tudnia rólam. És nekem is sok emberről kell tudnom! És csak így lehet visszakapaszkodni a lejtőn! Mert a sok ismerősből egyszer csak elkezdenek lenni szimpatizánsok, kedvelők, barátok, néha csodálók, és rajongók is… De ez az egész egy folyamatosan bővülő körre kell hogy épüljön, egy növekvő számú embercsoportot kell létrehozni magam körül, akik ISMERNEK! Mert minden, az égadta egy világon minden dolog ebben a világmindenségben azzal kezdődik, hogy ISMERTTÉ KELL VÁLNI. Így, vagy úgy, de egyre több emberrel kapcsolatba kerülni, és kapcsolatokat építeni. És ezt most már egy jó ideje igencsak tudatosan csinálom! És tudod – ezt nem kényszerből, vagy érdekből teszem, valójában azért teszem, mert szeretem csinálni, és ÉLVEZEM!
És tudod… Azt hiszem, minél inkább csinálom, és csinálom, annál inkább érzem azt, hogy valójában mélyen leges-legbelül
E Z V A G Y O K É N ! ! !
Viszlát jövő héten otthon, csók, és ölelés NEKTEK!!!