Kényszerpálya

Na. Ez itten most egy intelligencia-teszt lészen. Csakmer.

Az utolsó bejegyzésem dátumából sejthető, hogy ez a mostani főtt bennem egy ideje. Talán jobb is így, hogy nem írok annyi sokat (pedig tudnék), nem bír mindenki olyan sokat olvasni 😀

Szóval kényszerpálya.

Azért írtam, hogy intelligencia-teszt, mert a kérdés az, hogy ki tud (könnyen) nézőpontot váltani. Bevallom őszintén, ez nekem is nehezen megy néha. Na jó. Sokszor. De legalább fejlődőképes vagyok. Pff. Nehezen szedem össze a gondolataimat. Elvégre majdnem két hét gondolatait próbálom összerakosgatni. Most aztán tényleg nem könnyű.

Mint azt egyszer nagyon régen írtam már, régebben is blogoltam, és eszembe jutott – illetve hetek óta ezen járt az agyam – egy bejegyzésem, egy régebbi történet. Mivel fogalmam sincs, hova mentettem, megpróbálom röviden újra leírni. Néhány “beavatott” olvashatta az eredetit, és igazán büszke vagyok arra, hogy ezt a bejegyzést néhányan komoly sorsfordító gondolatváltásnak nevezték.

A történet egy igazi tanmese, egy kényszerpálya története.

Bizony úgy kezdődött, hogy 1998 végén megtudtam, hogy apa leszek – ekkor lett végleg fizetésképtelen az első vállalkozásom, és még sorolhatnám, mennyi minden baj szakadt a nyakamba. Egészen 1999 tavaszáig azt se tudtam, mi a fene lesz most. Akkor valahogyan elkezdtem dolgozni az apámmal és az öcsémmel, találtam egy falusi öreg házat, ahol lakni lehetett, és a gyermekem anyjával elkezdtünk egy másik fajta közös életet. Készültünk arra, hogy hamarosan egy Család lesz belőlünk.

Akárcsak most, akkor is egy teljesen ismeretlen, idegen faluba kerültem, és az első napokban ismerkedni kezdtem, mi hol van a faluban. Volt ott minden (nem úgy, mint itt Vázsnokon), és az egyik élelmiszerboltban a sarokban a legfelső polcon megláttam egy… egy… valamit, egy… izét… Valami szép dolog volt, amit soha azelőtt nem láttam. Elsőre beleszerettem. Az eladó lány levette, megnéztem közelebbről. Én előtte utazó üzletkötőként bejártam egész Baranya-megye összes élelmiszer- és ajándékboltját, de ilyesmivel sosem találkoztam! Egy szőlőfürt alakú üvegben bor volt, egy fa állványba állítva, hozzá poharakkal, szép díszcsomagban. Megbabonázott!

Kérdeztem, hát ezt meg honnan vették, nem számítottam éppen egy kis falusi boltban ilyesmire, de a válaszra még kevésbé. Itt készítik a faluban, ott szemben azon a kis szűk utcán kell bemenni a két ház között, azután balra a sorházakban a második tömb utolsó előtti lakása. – Hö?!?!?!

Azonnal mentem is, megismertem azt a családot, aki – akkor még nem tudtam – az elkövetkező néhány év legfontosabb családja lett az életemben. Egy sorház alatti garázsban készítették, csomagolták ezeket a boros ajándékcsomagokat. Kaptam egy árlistát is, és elterveztem, hogy ebből én még nagy pénzt fogok csinálni! Tervezgettem, számolgattam, és úgy néztem, hogy a közelgő trónörökös sorsa nem lesz olyan, amilyennek én szeretném, tehát kelleni fog a pénz még. Mert a kis családi cég ment-megyegetett, de amekkora pénzigényem nekem volt, ahhoz azért kevés volt a bevétel, és a család nemigen értékelte az én marketinges-menedzselős hozzáállásomat… (Folyamatosan ment a baszakodás, meg hogy hogy képzelem én… Pff!!!) 

Eljött a nyár, és még mindig semmi.

A szüleim az öcsémmel elutaztak nyaralni, rám hagyták a céges kocsit, irodát, telefont. Mi ugye a nagy meleg és a növekvő pocaklakó miatt nem mentünk velük.

Pár nap múlva jött egy hívás, árajánlatot kellett adni egy munkára. Bár nem vagyok mérnök, viszont eléggé gyorsan tanulok, és eléggé logikusan gondolkodok, beletanultam a szakmának egy részébe. Kiszámoltam az árajánlatot, szerintem csinos összeget kalkuláltam. Egészen szép kis munka volt kilátásban – ha Ercsiben jársz, Budapest felé jobb oldalon ott áll az a szép kamionmosó, amihez talajvizsgálatot kellett készíteni. Még mindig áll, úgyhogy a munka jól sikerült. 😉

Szóval másnap hívott a tervező, hogy a megbízó elfogadta az árajánlatot. Lehet menni a helyszínre talajvizsgálathoz fúrásokat csinálni! Másnap reggel a szomszéddal autóba ültünk, és elindultunk a helyszínre. A munka benti részét csak a fiúk tudták csak elvégezni, de a kinti munkához csak egy ember kellett mellém, és a szomszédom szívesen elvállalta az ilyesfajta kétkezi munkát.

A megbízó egy fiatal laza srác volt, megmutatta a helyszínt, majd a megbeszélt összeget, egy köteg pénzt a kezembe számolt, aztán elment… 😮

Elvégeztük a szomszéddal a kinti munkát (a szívem a füleimben lüktetett, annyira izgultam…!). Aznap este kiszámoltam a nekem járó pénzt, kifizettem belőle a szomszédot, és a pénzzel indultam a sorház alsó garázsába! Az egész pénzen díszüveges boros-készleteket vettem! AZ EGÉSZ PÉNZEN!

Szombaton bepattantunk a céges Lada Nivába, irány Baranya! Akkoriban Székesfehérvár közelében laktunk.

Vasárnap hajnalban irány a Pécsi Vásár! Én leszek a császár, itt ilyen senkinek nincs! Hallelujja, itt van már a Kánaán!

És melegedett az idő, a gyermekem leendő anyja szédelgett a hőségben, de venni azt nem akart senki! És egyszer csak dél lett, aztán kezdtek szedelőzködni a vásározók, és…

Ebből az egészből semmit nem értettem!!!

Mentünk vissza a mamához a Villány melletti kis faluba, összesen 2.500 Ft bevétellel, és megpakolt kocsival… Ebéd, pihenés, lefekvés… Olyan érzésem volt, mintha meghaltam volna, és teljesen kívülről látnám magamat! Forgolódtam az ágyban, Úristen!!! Heteken belül itt a gyerekem, én meg elbasztam az összes pénzt! Most mi lesz???

Az csak egy dolog, hogy a család cafatokra szed, hogy mit csináltam, de miből lesz kiságy, rugdalózó, meg cumisüveg??? A babaszoba sincsen kész, egy omladozó falú szarba fog megszületni a fiam???

Forgolódtam, egy pillanatra megnyugodni nem tudtam!

Egyszer csak felpattantam, kérdi a párom: mit csinálsz? Nem tudom, elmegyek! Hova? Nem tudom. Eladom, akár mi is történjen!!!

És elindultam vaktában valamerre… Siklóson üres volt a piac, mentem tovább Harkány felé……. És nem tudtam még akkor, de egy Új Élet, egy sikeres, és boldog… életem legsikeresebb és legboldogabb élete felé mentem éppen!!!

Harkányba érve unatkozó zöldségárusokat találtam, és mivel sehol nem volt piacfelügyelő, kipakoltam csak úgy egy asztalra. És vártam…

Vége lett a fürdő időnek, kezdtek jönni a népek… És nézegették a holmimat. Kérdezgettek, kérdezgettek azután… Egyszer csak azt mondta az egyik, hogy KÉRI!!!! Majd még 3, vagy 4 másik vásárló is jött, és úgy 17.000 Ft-tal indultam vissza a mamához, és a feleségemhez, azzal a hírrel, hogy NEM MEGYÜNK HAZA MÉG, holnap megyünk Harkányba árulni!

És elkezdődött. Akkor 2 nap után hazamentünk (vártak a baromfik, meg Nokedli, a hű eb), és pár hét után igazán szépen beindult a bolt! Lett babaszoba, szőnyegpadló, kiságy, meg cumisüveg is bőven! Az augusztus 20-i hosszú hétvégén kétszer kellett fordulnom, mert az első két napon jóformán az egész autónyi árut eladtam! Azon a 4 napon megkerestem 120.000 Ft-ot (ébresztő, ez 1999-ben volt ám!), amiből megvettem az unokaöcsém full extrás sportüléses-sportkormányos hófehér Trabantját, és ettől kezdve már nem kellett a céges autóba dönteni a rengeteg benzint…

Az ez utáni évben pedig üzletet nyitottam a harkányi piacon, és életem legcsodásabb időszaka következett!

DE!!!

Majdnem belepusztultam az elején!

Sokat gondolok azokra az évekre, és őszintén bevallom, ugyanezt kerestem-keresem itt is most Vázsnokon!

A majdnem belehalás, jelentem, már sokszorosan megvan itt is. Olyannyira, hogy fogalmam sincs, miből lesz tüzelőm, hogyan fogok életben maradni, mit fogok enni, meg ilyenek. Ezek a problémák olyan méretűre dagadtak, hogy…

Hetek, sőt hónapok óta gondolkodok, gondolkodok, gondolkodok… Mi a faszt csináljak?

Nagyon szép életet terveztem magamnak. És nem csak magamnak. Egy egész családnak. Ehelyett itt vagyok egyes-egyedül a világ végén… Hogy lesz ebből valami?

Hogyan tudnék igazi szép életet élni?

Rengeteg dolgon elgondolkodtam, és mivel nincs kivel megbeszélnem a dolgokat, egymagamnak kell a hülyeséget az okosságtól külön választani, és ez baromi nehéz. Kívülről nézni magamat, az életemet… És megválaszolni a kérdést: mikor voltam boldog? Mitől? Milyen életet szeretnék? És a legfontosabb: Hogyan lehetne ezt a mostanit afelé irányítani, hogy olyan legyen, mint akkoriban? És csak kattogtam-kattogtam ezen. Hetek, hónapok óta. Közben elment az idő, és ideért a tél a nyakamra. Nincs mit szarakodni már. Ha nem oldom meg, itt fogok megdögleni! Meg kell találnom a megoldást! Jó-jó, de hogyan???

És akkor eszembe jutott.

Ki kell jönnöm a mókuskerékből! És… NINCS MÁS VÁLASZTÁSOM, nincs már több esélyem, meg KELL csinálnom, amire készülök, amit elterveztem, amire készülök már 20 éve. Meg kell csinálnom az Álmomat!

Mire gondolok?

Nem árulom el – még nem. De először is…

Nagyon sok dolog itt volt előttem, de féltem dönteni, mert “mi lesz, ha…”

Elegem lett ebből.

Úgyhogy félresöpörtem minden óvatosságot.

Először is rendeltem egy korlátlan mobil csomagot (bármikor bárkit szabadon, időkorlát nélkül felhívhatok – micsoda szabadság ez egy olyan embernek, akinek ezzel egész életében gondja volt!). Hozzá egy új telefonkészüléket. Ez egyrészt kelleni fog az új dologhoz, másrészt egészen egyszerűen TARTOZTAM MAGAMNAK ezzel.

Aztán. Eldöntöttem, hogy rendelek vezetékes internetet. Lesz hozzá egy kisebb tévécsomag is, nem mintha tévézni akarnék, de néha igenis le fogok ülni megnézni egy filmet. Mindegy, milyent, egy egész életet éltem le úgy, hogy alig néztem filmeket. Nem azért, mert nem szeretem a filmeket! Szeretem a filmeket!

Aztán. Eldöntöttem, hogy most nem fogom járni salsára. A múltkori két alkalomból azt látom, hogy amiért én most salsázni szeretnék, azt ott most nem fogom megtalálni. Sajnos a nagy országos salsa bulira pedig nem lesz pénzem. Talán majd jövő év elején csatlakozom a mostani őszi kezdőkhöz, hátha ott vár rám már valaki… 😉 Igazából most semmire nem lesz még pénzem, és fingom sincs, mit miből fogok megoldani. De elég volt abból, hogy az élet állítja elém a kényszerpályákat! Ha már így is – úgy is kényszerpályán kell élnem, akkor olyan kényszerpályán éljek, amit én kényszerítettem magamra.

És.

Hamarosan belevágok a társkeresésbe. Igazán komolyan. Nem tudom, miből, de be fogom fizetni, és csinálni fogom. Nagyon durván! Miközben itthon küzdök a hideggel, a tüzeléssel, azzal, hogy nincs tűzifa a télre, hogy semmire sincsen pénz, és hogy ez az egész nem ér egy határ lófaszt sem.

Tudod… Múlt héten történt valami, ami nagyon durva volt. A nyáron ugye elkezdődött egy térdfájás, ami nem akart elmúlni. Egy hete ilyenkor egyik éjjel arra ébredtem, hogy nagyon fáj… és ahogyan mozogtam, próbáltam úgy tenni, hogy ne fájjon, csak még jobban fájt, míg egyszer csak üvöltenem kellett a fájdalomtól… Egy órát, vagy ki tudja, mennyit ültem az ágy szélén, simogatva, melegítve a jobb térdemet. Közben előtte napokban hívtak, hogy menjek fel Pestre. És akkor az ágy szélén ülve eldöntöttem, hogy felmegyek. Azután, hogy menni sem tudtam, eldöntöttem, hogy megcsinálom a kertásást, amit elvállaltam. Úgyhogy vasárnap egész nap kertet ástam. Másnap 11-ig nem tudtam felkelni az ágyból…

Nem látok más kiutat, csak azt, ha azt csinálom meg, amit régóta szerettem volna, de féltem tőle… Tudod, az a rengeteg bukás, a sok becsődölt vállalkozás, a rengeteg elbaszott kapcsolat, meg minden… Egyre jobban féltem attól, hogy megint ugyanaz fog történni… És tudod… rájöttem, hogy ennyi bukás után már tényleg nem számít. Egyel több, vagy kevesebb? De tényleg! Mi a faszt számít? Ha bele kell döglenem, akkor nem baszakodjunk, legyen itt most a vége. Vagy………

Szerinted? :p 😉

Ui.: Ha nem vetted észre, hogy ideje elgondolkodnod a saját életeden NEKED is, akkor bocs… Csak szólok. 🙂