Ez a mai nap végre kicsapta a biztosítékot! Elég volt. Egy ilyen buzi napot még egyszer!!! Grrrr!!!
Reggel a szokásos időben ébredtem, valahogy mindig magamtól ébredek fél 8 – 8 között. Nem azért, mert lusta dög vagyok, hanem mert éjjel 1-2 között szoktam lefeküdni, és a szükséges alvásmennyiségem még így is messze hiányt szenved. Ez mégsem zavar igazából. A mai nap annyiban volt más, hogy a fejemben éreztem a tegnap esti 3 kupica pálinka és az egy pohár sör utóhatását. Nem voltam másnapos, csak tompa kicsit.
Reggeli után kiengedtem az aprólékokat, etetés, itatás… A kertet is meglocsoltam. A borsó a célegyenesbe került, de még mindig nem elég érett. Már napok óta lesem, lesem, de mintha megállt volna a fejlődésben! A paradicsomok elkezdtek bogyósodni, de dőlnek erre-arra, kellene nekik a karó. Hamarosan el kell intéznem, különben az egészet cseszhetem. Mondjuk már teljesen elment minden kerti munkától a kedvem, de talán legalább a befektetett pénzt vissza tudom termelni. Pokol…
Némi szépészeti műsor után felcuccolva… ja… Nem is így volt az egész.
Ma Sásdra volt megbeszélve egy fűnyírás délutánra. Na figyelj, mert ez ennél kacifántosabb már csak akkor tudott volna lenni, ha hirtelen a Nap kezd el forogni a Föld körül. A munkaadó hívott, míg kint voltam az udvaron, pont jó is, mert volt egy szupertuti tervem. A Tudásközpontba a lejárt határidejű könyveket vissza kellett vinnem, így Pécsre kellet mennem mindenképpen. Elég magas a késedelmi díj, és 10 könyv van nálam, amit 3 havonta beviszek, leadom, majd visszahozom. Közben havonta online hosszabbítgatom őket. Van köztük reklámos, marketinges, eladásos, személyiség-fejlesztő könyv, meg ilyesmik. Szóval kigondoltam, hogy bemegyek Pécsre, és majd hazafelé csatlakozom a megbízóhoz, aki autóval jön haza Pécsről, így nekem nem kell buszjegyet fizetnem, és hamarabb odajutok a munkát elvégezni. A kecske meg a káposzta esete.
Szóval hívott az úriember, hogy műsorváltozás, későn ér haza, tegyük át MEGINT a munkát… Jaajjjneee. Ez a pénz KELL a holnapi vonatjegyemre!!! Elmondtam, mi a tervem, beleegyezett. Eléggé necces volt a dolog, de reménykedtem.
Ezután indultam el: hátizsákban 10 könyvvel, plusz egy szatyorban a melós ruha, egy flakon ivóvíz… Bicajjal be Sásdra, onnan autóstoppal Pécsre. Volt még 20 percem a buszig, bizakodtam, hogy megúszom. Ezen kívül se kaja, se pénz nagyon… Lesz, ami lesz!
Hamarosan elvittek a következő faluig, de ott elakadt a szerencsém, jött a busz, nem kockáztattam, felszálltam. A szeplős lánnyal volt találkozóm fél 12-kor, nem akartam késni.
Beértem, elintéztem a könyveket, találkoztunk, kicsit döcögve indult a beszélgetés… Valahogyan érezhetően mindketten elakadtunk a tegnapi elmaradt találkozáson, és bár nem beszéltünk róla, de az árnyéka ott volt kettőnk között. Nem is nagyon mertem közeledni – se testi, se lelki értelemben. Azért persze kézen fogva sétáltunk, de nem volt ez annyira meggyőző… Elmentünk kaját venni, aztán leültünk a közeli parkban és ebédeltünk. Közben a hangulat kezdett engedni. Végül megállapodtunk, hogy elmegyünk hozzá, megmutatja az ő házfelújítási projektjét. Kíváncsi voltam. Nem tudtam elképzelni.
Útközben elmentünk még egy nagyobb vásárlásra is, én nem tudtam már venni semmit, de neki kellettek dolgok hazára. Nyomott, fülledt idő volt, az ebéd gyakorlatilag nem sokat ért nekem, a cipeléstől és a melegtől kezdtem rosszul lenni. Éveknek tűnt az az út, és világvégének a ház… Ittunk citromos vizet, kaptam egy szelet csokit, amitől rögtön rájöttem, hogy a cukorszintem sehol sem volt. Végül a kávé hozott helyre teljesen. Bár… feszült voltam.
A munka, a holnapi utazás, meg… meg az a helyzet. A háza tényleg félkész, de láthatóak a jövőbeli elképzelések, és tényleg ízlésesen fest a dolog.
Zenét hallgattunk, és elkezdtünk táncolni. “Olyant”. A szeplős lány 8 éve táncol már. Én 3 éve jártam fél évig, a következő évben már csak 2-3 hónapig, legutóbb meg már csak egy hónapig. Ez kezdetektől zavart. Nagyon szeretek táncolni, de csak olyan lányokkal, akik vagy kevesebbet tudnak, vagy legfeljebb annyit, mint én.
Nem szerettem táncolni azokkal, akik évek óta jártak salsára, bachatara, meg pláne kizombára. A kizomba az nekem egyszerre volt álomszép, és véresen komoly. Érzéki – ami miatt már a gondolatától is szaporábban vert a szívem, és nehéz is, mivel minden kizomba tanulásom egy 3 évvel ezelőtti workshopon összesen 2-3 órányi gyakorlás. Leragadtam annál a pontnál, hogyan kell a lányt a testemmel vezetni és irányítani. Levert a víz, amikor az első órán a lány melléhez kellett támaszkodni a mellemmel, és hátratett kézzel gyakoroltuk a vezetést. Közben csak arra tudtam gondolni, hogy ne lehessen észrevenni, hogy remegek. Nem tudom, sikerült-e…
Mindenesetre a szeplős lánnyal elkezdünk táncolni. Kizombát. Nabasszzzz… Hu.
Azért viszonylag hamar elengedtem magam, és elkezdtem élvezni. Éreztem, hogy figyel rám, és alkalmazkodik, ez sokat segített. Egy gyakorlott táncos lány sokat ki tud hozni egy kezdőből is… meg egyébként is. Jó volt a tánc, de… hát ja. Ez nem egy merev tánc. A tánc az nem volt az. Néha meg csók is volt, és hát ja. Az van, hogy egyre rosszabb volt minden… Meg egyre jobb. De aztán elpattant valami bennem, és … Hu ezt még leírni sem könnyű!
Volt, hogy ki kellett szabadulnom az ölelésből, mert annyira sok volt ez az érzés, hogy egyszerűen nem bírtam elviselni. Ez furcsa, mert ilyen velem még nem történt korábban. Szerintem nem is sokan értik meg azt, amiről most írok. Valami különös érzelmi-érzéki túlcsordulás, ha egyáltalán létezik erre jó szó. Borzongató!
Aztán egyszer csak megnéztem az órát, és… nem is tudom, meddig táncoltunk. Kizombát, bachatát, olyanokat, amiket imádok! Meg olyanokat is, amikről sosem hallottam, de egyből megtaláltuk a mozdulatokat. És volt, amikor úgy táncoltunk ketten, mintha egy test lennénk. Na ez a tánc egyik legmagasabb foka, és ez ma délután megvolt nekünk! ÉS. Én vezettem. Ő pedig követett. Részegítő-mámorító érzés ez egy férfinak. És úgy hiszem, egy nőnek is!
Egyszer csak megszólalt a telefonom, és ez esetben hálát adtam a sorsnak, mert kezdtem nem-ott lenni már egy ideje, és… szóval jobb volt ez így. Indulnom kellett. (Szerintem ezt nem sok férfi csinálta volna végig anélkül, hogy vagy ne indult volna be, mint a vaddisznó, vagy rohant volna el sértetten, hogy b….. ebből elég volt. 😀 ) Sokáig már én sem bírtam volna.
Na innen kezdődik a feketeleves…
Kimentünk a buszhoz, és felszálltam, és mentem a megbeszélt helyre. Beszálltam a kocsiba, indultunk. És egyszer csak elkezdett esni az eső. Nem nagyon, de eléggé. És mire Sásdra értünk, kiderült, hogy így nem lehet füvet nyírni. Szóval nem lesz pénz.
Egész hazáig azon törtem a fejem: most mi lesz??? A holnapi vonatjegyem árához kellett volna ez a pénz. Na meg ennivalóm sincsen. Hogy megyek én így holnap Budapestre? Nem tudom, de MENNEM KELL! “Állj ki magadért!” – ennél időszerűbb tréninget még életemben nem láttam!!!
Hazaérve pedig azt láttam, hogy a konyhaasztal tele van egérszarral, csak hogy még szebb legyen az összkép!
Miután magamhoz tértem a sokkból, rájöttem, hogy van még két konzervbabom. Pokoli éhes voltam, úgyhogy azonnal meg is ettem mindkettőt. Innentől már nem is olyan könnyű társaság vagyok – még magamnak sem…
Azután elkezdtem szervezkedni. A holnapi útitárssal sikerült beszélnem, vázoltam a helyzetet (neki kellene megvennie a jegyet, és majd jövő héten kifizetem neki). Kiderült, hogy órák óta két nyíláson dől belőle minden, ami csak benne volt. Mondtam neki, csak holnap reggel valahogy Sásdig jusson el, utána ha kell, a hátamon viszem oda. KELL nekünk ez a tréning, ki van fizetve, és az életünk múlik ezen. Minden jel szerint az univerzum mindent megtesz azért, hogy oda ne tudjunk jutni! Akkor pedig ott a helyünk. Meg kell lennie!
Azután még egyeztettünk jó pár dolgot a szeplős lánnyal. Megírtam neki, ha ezt az időszakot kibírja mellettem, feleségül veszem 😀 És tudod… abban a pillanatban ezt teljesen komolyan így is éreztem.
Nem tudom, mit lát bennem, mi az, ami őt ennyire vonzza, és egy csomó dolgot nem tudok még vele kapcsolatosan. De hogy nem egy szokványos kaland ez itt most kettőnk között, az már egészen biztos. Ebben a legsötétebb pokoltól a legcsillogóbb mennyországig bármi benne lehet. És egy életem, egy halálom, de végig megyek ezen az úton, akárhova is vezet! Ez a legjobb dolog, amit most tehetek.
Ma ezerféle érzés és élmény ért. Olyanok, amikről nemigen volt tudomásom. Egy újabb hatalmas krízis, egy újabb lehetetlen, kezelhetetlen helyzet, és egy újabb ráeszmélés, hogy ez így nem mehet tovább! Elég volt abból, hogy nincs pénz, elég volt, hogy minden mindig összedől. Hogy kínlódás és gyötrelem a lét. Hogy nincs benne szabadság, hogy béklyóba kötve csüggedten és fáradtan vonszolom maga végig egy életen, aminek csodálatosnak kellene lennie, mert mindig is olyannak szerettem volna, és annyi, de annyi mindent megtettem azért, hogy az legyen. És mégsem az. Szinte semmikor és semennyire sem az. És ha már izgulni kell, hát ne azon izguljak, hogy holnap lesz-e mit ennem, hanem azon, hogy elájulok-e tánc közben ölelkezve-összetapadva ezzel az ízig-vérig-nővel… 😀
Alapjaiban más életet akarok. És el is kell indulnom rajta teketóriázás nélkül. Nem érdemlem meg, hogy életem végéig szívassam magam. Van néhány hajmeresztő elképzelésem. És tudnom kell azt is, hogy a szeplős lány partner lesz-e mindebben. Mert ezen múlik most minden, ami ezután rám vár. Lesz végre egy igazi Társam, vagy maradok továbbra is elszigetelt bozótharcos?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: