Ma reggel végre 8 óra alvás után ébredtem. Hetek óta nem aludtam ennyit egyszerre. A ház teljesen üres, semmi mozgás. Máskor mindig a kacsák sipogására ébredtem hajnalban, de ma nem. Viszont olyan gyenge voltam, hogy…
Végül azzal a gondolattal vettem rá magam a felkelésre, hogy etetés, itatás, ólból kiengedés után visszafekszem. Ez a gondolat adott annyi erőt, hogy kimenjek és megtegyem, amit meg kell. Aztán mire végeztem, úgy döntöttem, hogy eszem is valamit. Jó ötlet volt.
Visszafeküdtem, és megpróbáltam aludni. Nemigen sikerült, amikor félig ájult állapotban aludni tudtam, akkor meg izzadtam, mint a fene. Közben meg kattogott az agyam ezerrel.
Igazából kimerültem.
Amikor kint voltam Floridában, 5 hónapig dolgoztam egyfolytában, egy szabad nappal, és kb. 10 napos hazautazással együtt. Kétszer voltam közben beteg, de ez is inkább csak kimerültség volt. Akkor annyi volt a kezelés, hogy elküldtek beteg-elkülönítőbe, ahol napi 16-18 órát aludtam. Közben egy fürdés, néha kajálás, és rengeteg vitamin volt. A harmadik napon semmi bajom nem volt. Itt most egyik sem megoldható. De valahogyan meg kell oldanom, hogy kiszálljak. Mert olyan feszültség van bennem testileg-lelkileg, amire most már egészségileg lesznek reakcióim. Arra meg semmi szükségem.
Úgy döntöttem, hogy ma semmit nem csinálok. Sipákolnak az apróságok, de én ma ki nem engedem őket, hogy megint egy órán át szedegessem össze őket a kb. 2000 négyzetméteres területről. Elegem van. Nem főzök, nem mosok, lesz, ami lesz, holnap koszos göncöt veszek fel. Nem hiszem, hogy bárkit is zavarna a monitor mögött, hogy rajtam pont nem tiszta az alsógatya. A kert is marad úgy, ahogyan van. Mosogatni sem fogok. Nem nyúlok semmihez. Elég volt. Sőt. Valószínűleg holnap is ugyanez lesz. Talán még horgászni is elmegyek. Beleszarok ebbe az egészbe. Muszáj pihennem, mert annyira kivagyok, hogy el nem tudom mondani.
Talán írni sem fogok egy darabig.
Tegnap egy ismerős írat facen, hogy egyik nap rosszul lett, és egyszer csak elájult szint menet közben. De milyen szuper, hogy volt valaki a közelben, aki azonnal segített rajta, és milyen jó ez. Nekem meg eszembe jutott, ha velem történne ilyesmi, na azt aztán a világ nem venné észre. Ez a gondolat nagyon feldobott.
Na megyek vissza az ágyikómba. Lehet, hogy sikerül még picit aludnom. Aztán eszem, ami van.
Jóéjt 🙂
Végül is krónika ez, vagy mi a fene. Most éppen ez van. Se nem heppi, se nem vicces. Úgy szar ahogyan van. Pont.