Az igazi Nagyság

Hát… ez most egy eléggé filozofikus írás lesz. Ugyanakkor lesznek benne rázósabb részek is. De azért egyébként jól vagyok… most már. 🙂

Vannak köztetek, Drága Olvasók többen is, akik tudjátok, miről van szó, amikor azt írom, hogy Igazi Nagyság. Lassan 20 éve, hogy először olvastam róla. Azóta is többször előkerül, vagy eszembe jut, és még mindig meg kell állapítanom azt, hogy hosszú még az út…

Az Igazi Nagyság ez: “Szeretni embertársainkat mindazok ellenére, amit ellenünk tettek.” Lehet, hogy az idézet nem szó szerinti.

Az utóbbi időben meglehetősen intenzív “lelki életet” éltem. Végre elolvastam azt a könyvet, amit már éppen 10 éve halogattam. Akkor került először a birtokomba a javított változata, és úgy veszítettem el, hogy igazán még csak bele sem lapoztam! Az elolvasása most is 7 és fél hónapba telt, és többszöri, folyamatos noszogatással sikerült csak. De a végénél már nem kellett a lökdösés. Nagyjából a felénél történt, hogy egyszer csak felismertem, hogy mire is lesz ez jó nekem.

Aztán a másik nagy durranás az volt, amikor egy régi ismerős-barát váratlanul felbukkant a semmiből… valamelyik teljesen semleges bejegyzésemhez kommentelt, és a háttérben elkezdtünk csevegni, és egyszer csak… Magas Alexander, aki most szinte a szomszédom, de éppen az Alpokban keresi a betevő falatokat, felfigyelt egy mondatomra, és nem maradt tétlen – mint oly sokan mások.

Tudod… Van egy a csodálatos oktatási rendszerünk, ami egyrészt (felesleges) információk özönét erőlteti ránk, másrészt még véletlenül sem tanít meg soha senkit arra, hogy a tanult dolgokat hogyan is kell HASZNÁLNI… Hogy a tanult dolgokat egyáltalán használni kell!!! Van egy kérdés, amivel az egész oktatási rendszert meg lehetne fektetni, és ez a kérdés így hangzik: “A most tanult adatokat hogyan fogod tudni használni az életedben?” És bizony pedagógusok özöne sikítva ellenezné azt, hogy ezt a kérdést minden óra végén fel kelljen tennie az osztálynak! Mert abból napokon belül országos oktatás-ellenes felkelések lennének. Gondolj csak bele a saját tanulmányaiddal kapcsolatban: mire tudod használni a valamikor megtanult anyagokat? Menj csak végig bátran az összes tantárgyon… (És akkor a verésről és megszégyenítésről még nem is beszéltem!)

Emlékszem… Pécsen egy körülbelül 50 fős nézőközönségben ültem, egy igen jóképű venezuelai fickó mesélt a siker felé vezető útról, és arról, hogyan is lehet megváltoztatni az állapotokat az életben. Egy olyan dologról beszélt, amit a közönség java része már unásig ismert. És akkor egyszer csak kihívott a közönségből egy lányt, és BEMUTATOTT valamit – hogyan lehet egy embert kimozdítani a Zűrzavarból. Majdnem mindannyian tudtuk, ismertük ezt a módszert. De SOHA SENKI NEM HASZNÁLTA az életben! Így aztán Romano elkezdte a lépéseket szépen csinálni a lánnyal, és… Ha nem látom, esküszöm, nem hiszem el! LE VAN ÍRVA, mit kell csinálni, miért kell csinálni, meddig kell csinálni – de soha senki nem csinálta még! A közönség ledöbbenten ült, és mélységes csend szakadt ránk hirtelen, amikor a szemünk láttára ez a lány egyszer csak teljesen megváltozott OTT ELŐTTÜNK – olyan volt, mintha varázspálcával suhintottak volna, a szemei csillogni kezdtek, a szája mosolyra kanyarodott, a testtartása teljesen megváltozott, a mozgása megtelt Élettel, és Energiával… Mint aki ott előttünk ébredt volna fel egy régi-hosszú álomból! És mindenki el volt képedve, hogy ez a tudás az ő birtokában is megvolt évek óta, de soha azelőtt semmire NEM HASZNÁLTA!

Szóval Alexander onnan az Alpokból elkezdett engem navigálni. A szinte semmiből indultunk. Igazán kevés könyvem és anyagom van mindahhoz képest, amikkel régebben rendelkeztem – és az anyagok nagyobbik része sem sajátom, hanem könyvtárból kölcsönöztem. És ebből a pozícióból indultunk. Két dolgot ajánlott, hogy olvassak el – és gondoskodott is arról, hogy VALÓBAN el is olvassam (ezt nevezik felelősségvállalásnak!!!). Az egyik az álarcos tanfolyami jegyzetben, a másik pedig a Nagy Zöld Könyvben található… 😉 Majd többször is rákérdezett, visszatért rá. A pénzügyi helyzet és egy igen veszélyes létállapot közötti összefüggést vettünk vizsgálat alá! Szóval végül is elolvastam – először az elsőt, majd azután egy másikat: egy olyan “tedd ezt, azután azt, majd amazt” – féle dolgot. 6 lépést egymás után (ha megvan a könyved, beazonosíthatod 😉 ) Tudod… amit az emberek elolvasnak, megcsóválják a fejüket, hogy de fantasztikus egy módszer! Majd nem csinálnak semmit. És Alexander csak irányított: olvasd el az első pontot, aztán… így tovább. És egyszer csak: BUMM!!!!

Szóval… egy ideje azt sem tudom, mit is írjak. Az egyik nap még dúltam-fúltam egy bizonyos helyzet miatt, és ölni mentem volna, majd másnapra mindez már olyan kicsinek és távolinak tűnt. 😀

Nem is olyan régen még azon tépelődtem, hogy honnan vannak nekem ezek a pokoli rossz gondolataim magammal kapcsolatban. Meg hogy miért és hogyan is kerültem én ide??? Hogyan lehet az én életem ennyire nem hozzám méltó?

Nem állítom, hogy minden kérdésre pontos és kimerítő válaszokat találtam, de TALÁLTAM igazi VÁLASZOKAT. És természetesen újabb kérdéseket is a válaszok alatt. Úgyhogy… megpróbálok az elviselhetőség határain belül maradni.

A magammal kapcsolatos rossz érzéseimmel, gondolataimmal kapcsolatban azt találtam, hogy ezek úgy kerültek belém, hogy… egészen egyszerűen ezeknek a legjavát BELÉM VERTÉK. Nem, nem átvitt értelemben. Sajnos nem.

Szó szerint verték belém. Talán nem én vagyok ezen a világon az egyetlen, akit többen is rendszeresen bántalmaztak kis korában. Miközben mondták hozzá a programozó szöveget… Javarészt olyanok, akiknek nagyon nem ez lett volna a dolga.

Ezzel kapcsolatosan megdőlt nálam egy mítosz is. Miszerint minden anya szereti a gyerekét. Mert ha ez így lenne, akkor például soha egyetlen anya sem bántaná a gyermekét, mégis – vannak anyák, akik önnön kezükkel verik, vagy éppen veszik el a saját gyermekük életét. Ezt a tényt nem szabad figyelmen kívül hagyni, és nem szabad alulbecsülni sem. Én ezt alaposan bekajáltam. Továbbá a dolog felvet további kérdéseket is, miszerint egy anya, aki bántalmazza a kicsi gyermekét, vajon nem tette-e ugyanezt vele még a születése előtt? Nem, nem akarom azt mondani, hogy ezekre a kérdésekre pontos válaszokkal rendelkezem, azt viszont kijelenthetem, hogy vannak olyan részletek, amiket megértettem. És azt kell mondanom, hogy már csak ennyiből is tudható, hogy rengeteg hamis dolog van belém táplálva. Rengeteg sok olyan dolog, amiről többen szeretnék, ha nem tudnék. Csakhogy a nem tudás nem segít. Sajnálom. Az idő nem gyógyít semmit. A gyógyulásért tenni kell.

20 évnyi kétség, és bizonytalanság tisztul ki. Illetve még ennél is több.

Vannak még más dolgok is. Múltbeli félresiklott dolgok, amik valahogyan “véletlenül nem sikerültek valami jól”. Kemény dolgokról van szó, melynek eredménye többek között szétesett család, súlyos viszályok, hazudozások, rágalom-hadjárat, gyalázkodás, betegségek és totális bukás lett – és mind a mai napig nem jöttem rá egy kulcsfontosságú ember szerepére, és ténykedésére! Egy többek által tisztelt személyről van szó… Akitől többször is kértem segítséget, tanácsot – és mindannyiszor félrecsúsztak a dolgok! És hirtelen rá kellett jönnöm, hogy EZ SEM véletlen.

Szóval ezért nem is írtam mostanában semmit. De ahogyan kezdenek események a megfelelő megvilágításba kerülni, kezd az élet megint visszatérni belém. Hogy mégsem én voltam mindenben a hibás, attól eltekintve, hogy naiv és gyermeki hozzáállást tanúsítottam olyan emberekkel szemben, akiket le kellett volna vernem, mint a vak a poharat!

Nem lett valami vidám. De őszintén – erre azért számítani lehet, amikor az ember ennyire lekerül a sínről.

És ott van ez az Igazi Nagyság…

Értem én, hogy minden emberre nehezedik az a bizonyos súly, ami félig-meddig, vagy nagyobb mértékben őrültté és pusztítóvá teszi őt. De akkor is.

Még nem vagyok képes szeretni azokat, akik ilyen-olyan módon elősegítették – leginkább szándékosan, és tudatosan okozták! – a bajokat, a fájdalmat, a felmérhetetlen veszteséget, káoszt, pusztulást és rendetlenséget keltve körülöttem… Tudom, hogy mi az oka, ismerek néhány konkrét dolgot, amik valószínűleg a teljes képnek csak egy igen kis része. És tudom, hogy a nekem okozott fájdalom és veszteségek milyen pusztulás és betegség formájában ütnek vissza. De akkor is.

Még nem vagyok képes szeretni mindenkit egyformán.

Úgyhogy jöjjenek a többi könyvek, azután majd meglátjuk.

Nem fogom abbahagyni, és nem fogok megállni.

Soha.

Végig fogom csinálni, és boldog leszek.

Néha… van egy kedvenc “képem” – olyankor szoktam elővenni, amikor a dolgok igencsak fosul néznek ki. Itt, ezen a nem túl barátságos helyen… Bent a kandalló előtt a félhomályos meleg szobában, a lavórban ül egy csodálatos lány, és mosakszik, hosszú a haja, és csodaszép. És csillogó szemekkel néz rám, és mosolyog. Boldog, és örül mindennek. Itt, velem. Azután int, hogy mossam meg a hátát – a haját félrehúzza, és incselkedve néz rám… Azután kiszáll, és megtörölközik, majd én következek…

Tudom, hogy ez így lesz egyszer.

Nemsokára.