Este 7 körül hazaérve egyszer csak olyan érzés lett úrrá rajtam, hogy eljött az ideje végre, hogy.. Hogy lezuttyanjak a konyhában a székre, melegítsek egy adag jó kávét – a Csacsogós néni műkávéutánzata minden, csak nem kávéélmény -, és szépen, csendben elkortyolgassam. Semmi másra nem figyelve most, csak az ízekre, az érzésekre…
Elcsodálkoztam egy pillanatra: Milyen kevés is elég nekem már ahhoz, hogy lenyugodjak, és végre valami nagyon-nagyon régen áhított béke-, és biztonság-érzést éljek meg.
Megjött ma az Őrangyali támogatás, úgyhogy gyorsan küldtem is egy lelkendezős-örvendezős üzenetet neki. Közben a Csacsogós néninél hordtam be a tüzelőt. Igen hálátlan feladat nála bármilyen munkát is végezni, mert minduntalan tessékelne befelé, hogy “üljek le már egy percre pihenni”. És ez a perc ez nála sosem kevesebb fél óránál, de néha akár az egész napot is eltölthetném vele az étkezőasztalnál, és akkor sem lenne hiányérzete, hogy semmi sem készült el. Pedig volt munka bőven, de egy idő után kiderült, hogy a fa mennyisége meghaladja a rendelkezésre álló helyet. Legalábbis a jelen formájában. Úgyhogy az udvaron maradt fát végül fóliával takartuk le, és majd jövő héten elkezdem felvágni a kis kézi körfűrészemmel, mert felaprítva könyebben fel lehet pakolni, mint így egyben. Lesz vele még munka bőven, de majd elosztom időben úgy, hogy azért mással is végezni tudjak.
Eszembe jutottak az elmúlt napok ilyen-olyan élményei megint.
Lassanként helyreáll bennem a lelki egyensúly, persze néha kellenek hozzá az ilyen üzenetek is:
“Tudod,hogy mennyire szeretem ahogyan írsz! A mostani írásod is az érzelmek széles spektrumát járja be. Nagyon is tudod,hogy hogyan kell, és érdemes a szavakat használni. Azon kevés emberek sorát gyarapítod akik szavaikat dícséretre,áldásra, gyógyításra használják. Még ,ha ennek nem is feltétlenül vagy tudatában! Tudod milyen nagy hatalma van a szavaknak!!! Tisztában vagy vele,hogy felemelhet,vagy éppen összetörhet bárkit! Olvaslak ,és elérzékenyülök,meghatódok vagy mosolyra fakaszt,vagy éppen üzenet értékkel bír. Hála érte! Köszönöm neked!”
No, igen, az én Őrangyalom meg múltkor csak ennyit küldött: “Ma reggel sikerült jól megbőgetned… Olyan szépeket írtál rólam.” Hát erre csak az az üzenetem, hogy: “Szép leányok, szép leányok, szép leányok… NE SÍRJATOK!”
Lesznek ma ilyen zenei ihletésű témák még. 🙂
Hazafelé jövet sikerült elintéznem néhány terhes ügyet. A maradékot majd hétfőn végzem el, és azután valami olyasmi fog következni, amilyen már évek óta nem volt lehetséges. Számításaim szerint jövő héten fogok tudni rendelni magamnak vitaminokat, amikre tulajdonképpen az elcsigázott, kizsigerelt testemnek már hosszú-hosszú idő óta irgalmatlanul nagy szüksége volt, és van. Azt hiszem, ez lesz majd egy következő nagyságrendű fordulat az életemben. Sokkal nagyobb lesz a fizikai és a szellemi teherbírásom, és az alvással sem kell majd ennyit küzdenem.
Másrészt úgy néz ki, hogy a jövő hetem végre írói bevétel szempontjából is pozitív mérleget hoz majd. Ugyanis éppen miközben kortyolgattam a kávét, egy három hónappal ezelőtti könyvrendelő írta, hogy végre jövő héten fog tudni utalni nekem. Ezen kívül is vannak már jó néhányan, akik tűkön ülve várják, hogy megint rendelhető legyen a könyvem. És lassan a koncepció is összeáll.
Jó ideje nem boldogultam egy problémával, a saját weboldal problémájával. Arra kellett rájönnöm, hogy a saját könyvem eladása nem a weboldal minőségén, a megjelenésén, vagy valami egyéb divatos részleteken fog múlni, hanem a SZÖVEGES TARTALMÁN. Fel kellett ismernem, hogy nekem semmi szükségem több százezres professzionális weboldalra. Az én könyvemet ugyanis olvasni tudó, és szerető emberek fogják megvenni, és elolvasni, nem pedig azok, akik egy másfél perces videónál hosszabb ideig nem tudnak figyelmet összpontosítani bármire is az életben. Tehát az én vásárlóim közül az emberiség több, mint kilencven százaléka alanyi jogon esik ki.
Szóval a weboldal-problémát sehogyan sem tudtam megoldani, és ez rengeteg lelki szenvedés forrása volt az elmúlt időszakban. És aztán valahonnan, ki a fene tudja, hogy honnan, de egyszer csak megláttam a probléma OKÁT!
Rossz volt a NÉZŐPONTOM!
Megírni egy könyvet, és eladni egy könyvet, az KÉT különböző feladat, két különböző tevékenység, és két különböző nézőpont! Olyan ez, mint amikor az ember hamburgert csinál, és hamburgert ad el. Az egyikhez tiszta kéz kell, a másiknál zsíros lesz az ember keze, és a ruhája is. Az író – amikor könyvet ír – az olvasónak ír. De amikor az író könyvet ad el, akkor ő nem író, hanem… hanem… Na mi? Igen! Marketinges! És egészen eddig az volt a baj, hogy én íróként akartam könyv-eladós szöveget írni! És igen, éreztem, hogy ez SZAR! Ezt azok, akik nem olvasók, csak ismeretlen, vagy félig-meddig ismerős érdeklődők lesz…ják, őket ez a szöveg untatni fogja, és… És féltem, hogy az egész kudarcba fog fulladni, és hogy csúfos bukás lesz a vége. Rettegtem a bukástól, különösen mivel jó sokan előhozták azt, hogy “nem fog ez így menni”… Minden egyes ilyen megjegyzés tőrdöfés volt a szívembe, mert éppen oda szúrt, ahol egyébként is nyílt seb tátongott! Nekem a bukásról meg ne próbáljon senki sem beszélni, mert puszta önvédelemből, de agyon fogom vágni! Ha már mindenképpen vesznie kell valakinek, vesszen valaki más… Én már vesztettem éppen elégszer! Most N E M F O G O K veszíteni!!!
Valami egyébként is megváltozott bennem-körülöttem-bennem… Egyre mélyebbre sikerül érnem az emberek érzelmeibe, és néha olyan gondolatokat sikerül elindítanom egyik-másik olvasóban, hogy az teljesen hajmeresztő! És ez egyre erőteljesebb, és erőteljesebb lesz. Legutóbb… Olvastam az utóbbi tréningről hazahozott egyik könyvet, és hirtelen hatalmas düh lobbant fel bennem, levágtam az asztalra a könyvet, beléptem a blogra, és írni kezdtem! ELEGEM LETT! Jött egy hirtelen elsöprő erejű gondolat: ÉS NEM FOGOK SOHA TÖBBÉ ÁLARCOKNAK ÍRNI! SOHA! Namost – azóta, hogy ez megtörtént, az lett az eredménye, hogy valami teljesen érthetetlen oknál fogva az utóbbi három írásom olvasottsága úgy alakult, hogy a második az elsőnek a másfélszerese, a harmadik az elsőnek a HÁROMSZOROSA, és mivel az írások általában csak néhány nap után csengenek le, ez elképzelhető, hogy lesz még több is!
De a java még csak most következik… Elkezdtem írni egy olyant, hogy… Úgy elsőre nem is tudott kijönni belőlem, de már elkezdtem. Sajnos a mosogatás közben jött rám a téma, és mire mindent elrendeztem, az ihlet elszállt, de azóta olyan részletek álltak össze a fejemben, amikhez kelleni fog majd egy hoszabb idő. Ezt nem fogom tudni csak úgy “egy seggel” végigírni. Több felvonásos szerzemény lesz. És azt hiszem, valami nagyon-nagyon azt súgja, hogy az, az az írás, az lesz az első olyan írásom, ami önálló életre fog kelni az interneten. És az az írásom el fog jutni olyan helyekre, és olyan emberekhez, akikhez eddig nem volt útvonal. A témaválasztásom, és maga a megírás módja a mindeddig megszokotthoz képest totálisan formabontó lesz. Az ihletet Koncz Zsuzsa egyik rendkívül népszerű dala adta, csak az enyém próza lesz, és a címe: Kérlek, Apa… – Már a puszta gondolatától is megborzongok. Ha írt már ember valaha is elementáris erejűt, hát… az biztosan az lesz! Amibe pedig még magam sem merek belefogni, az egy másik dalról fakad majd. Még nem tudom, mit, és hogyan fog belőlem kihozni, de egy biztos: Zorán dala, az “Apám hitte” valami irgalmatlan belső erőt mozdított meg bennem, és ha az egyszer gondolattá alakul, majd szavakká formálódik, na, az lesz még egy Nagy Égi Jelenség…
Jobb idők közelegnek, holnap Pestre utazom, kell egy kis kimozdulás megint. Aztán belevetem magam az itthoni rendrakásba, mert megint összecsapnak a hullámok a fejem felett. Jó lenne azért egy kis pecalógatást is beleszorítani valahogyan a hétvégébe. Hétfőn újabb részét vesszük fel a CD-nek a kórussal, közben a marketinges szöveget is meg kell most már alkotnom. A múltkor a nagy nehezen összeizzadott szöveget elkezdtem megvagdosni, és rájöttem, hogy olyan lett, mint a futóbab. Mire megnyírtam a sorokat, már kevesebb maradt belőle, mint amennyi a kukába ment. Ha azzal elkészülök, jöhetnek végre az új megrendelők. Kezd derengeni valami fénysugár az alagút végén. Aztán az emberi kapcsolataim is…
Hamarosan ugrik a számláló megint, egyet ismét öregszem áprilisban. Azt a merész ötletet találtam ki, hogy csinálok egy GárdenPártit, ahova szeretettel látok mindenkit, akit érdekel a sorsom alakulása, és aki szívesen megismerkedne az engem körülvevő valósággal (értsd: a nem megszokott életkörülményeim), valamint élőben is megtekintené az én speciális négylábúmat, és a csodás környezetet. Szeretnék egy olyan igazi jó kis bográcsozós-grillezős-nyársazós pikniket, gyerekekkel, teli torokból, és tiszta szívből. A faluban van egy jó kis focipálya, meg trambulin, és játszótér is, amit szabadon lehet használni. Az udvar elég tágas, a kútban víz van bőven, enni-innivalót lehet szerezni bőséggel. A szűk keresztmetszet a higiénia, de remélem, hogy akik majd eljönnek, azoknak ezek a szokatlan dolgok nem szegik a kedvüket. Egy kiadós ebéd után pedig nekiindulhatunk az erdőnek, úgy 20-30 perces kényelmes sétával két magasles is elérhető, a kitartóbbak, és bátrabbak ennél messzebb is merészkedhetnek.
Nincs megszabva, hogy “ki jöhet”, bárki, aki úgy érzi, hogy neki szól ez a meghívás, azt szeretettel látom. Egy előzetes bejelentkezés azért szükséges lesz majd, hogy valamennyire a szervezést, és az előkészületeket kézben tudjam tartani (ha megszólítva érezted már most magad, légy szíves, jelentkezz nálam valamilyen formában). ÉS… azt is elárulom szépen csendben, hogyha ez a szülinapi buli jól sikerül majd, akkor minden hónapban fogok tartani egy “Varázsnok-Szombatot”. De ez még a jövő zenéje, a lényeg az, hogy végre vannak megint elképzelések, amik már előremutatnak!
Örülök, hogy a szorító körülmények, és a fekete fellegek lassan oszladozni kezdtek, és a természet is lassan beáll ebbe az irányba. Régen vártam már ennyire a tavaszt, és a nyarat! De úgy tűnik, hogy a szűkös időknek lassan vége…
Lassan….
V É G E …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: