Zene, Boldogság, meg a Férfi – Nő játék…

Nos, elérkezett ez is végül! Az első 18+-os írásom!

Talán feltűnt már neked, de nem biztos; eddig egyetlen szexuális témájú írásom sem volt. Elárulom: szándékosan!

Felmerülhetett talán az a gondolat is, hogy egy egyedülálló férfi, aki lassan két éve egymaga él távol a külvilág zajától… Nem igaz, hogy sosem jut eszébe a szex! Talán valami baja van ennek a fickónak???

Leszögezem: ez az írásom SEM szexuális tartalmú lesz. De az elején lesz egy olyan gondolatmenet, amiben lesz némiképpen “sikamlós” utalás a szexre, és nem szeretném, ha valaki az újév örömére belém kötne azért, mert nem azt kapta valaki mástól, amire számított (szilveszterkor sem)… Inkább beraktam azt a pipát. De te azért ne legyél pipa. Elvégre ma kezdtük meg a disznó évét! 😉

Éppen túlvagyunk a szilveszteren, ilyenkor mindenki egy kicsit bolondabb a szokásosnál. 🙂

Elárulom: volna ezen a szexuális téren mit mesélnem… De pont ez a baj. Hosszú évek megfigyelése, hogy ismerkedéskor, társkereséskor nagyon hamar a szex kerül terítékre (elég nagy hiba!). Van ebben akkora tapasztalatom, hogy abból is tudnék könyvet (könyveket) írni. De abban a pillanatban, hogy ez a téma INDOKOLATLANUL, idejekorán előkerül, és az ember fia-férfija megkezdi a flörtölést, gyorsan belekerül abba csapdába, hogy a kimondott szavak bizonyítást követelnek. És előfordul, hogy olyan helyzetben kerül sor a bizonyításra, amikor nem a megfelelő személynek sikerül bizonyítani, ráadásul a bizonyítás túl jól sikerül. Megtörtént, konkrét eset, hogy egy jól sikerült bizonyítás után több évig nem lehet megszabadulni a túl jól sikerült bizonyítás következményeitől. Eljött már az idő, amikor nem érzek késztetést arra, hogy bizonyos képességeim megvillantásával keressek magamnak párt. Semmi baj a képességgel, de az legközelebb már nem a főszolgáltatás, hanem a grátisz lesz. :p

A mai írásom mondanivalója egyébként nagyon, túlságosan is komoly, és lehet, hogy nem pont ezzel kellene kezdeni az új évet. De az is lehet, hogy néhányatoknak pont ez lesz, ami helyretesz valamit a fejében. Mert nálam ez történt.

Tehát akkor az aktus előtt jöjjön egy kis… Egy kis petting! 😀

2013 nyarától 2014 januárjáig Floridában tanultam, és dolgoztam egy elit csoportban. Sorsfordító volt az élmény, a mai napig meghatározó, gyakran előjönnek az emlékek, a megpróbáltatások, és az elhatározás, hogy én oda egyszer még visszamegyek – saját pénzen, és nem dolgozni, hanem vendégnek!

Az alapképzés első része a csoport belső szabályainak megismerésével kezdődött. A világ minden kontinenséről érkeztek oda munkatársak, szinte a létező összes kultúrából, ami ezen a bolygón megtalálható. Egy ilyen színes, és teljesen heterogén társaságban elengedhetetlenül fontos egy egységes, mindenkire egyetemesen érvényes együttélési szabályrendszer megismerése-megismertetése, és betartása-betartatása. Ezek között a szabályok között volt az az ominózus szabály, ami a munkatársak egymással történő szexuális megnyilvánulásait szabályozta. A lényege az volt, hogy mindaddig, amíg a pár tagjai egymással házasságra nem léptek, nem lehet közöttük testi kapcsolat. A félreértések elkerülése miatt a szöveg úgy szólt, hogy nem történhet még petting sem!

Hallomásból már ismertem ezeket a szabályokat, de leírva csak ott, és akkor láttam először őket. Lopva körülnéztem. A munkatársak nemi eloszlása körülbelül úgy nézett ki, hogy minden egyes férfi egyedre körülbelül tíz, vagy több nő jutott! A tekintetem végigpásztázott a hófehér bőrű, szeplős, lángoló vörös hajú orosz kis démonon, majd az ecuadori kreol bőrű őrjítő szépségen, a német kis szeplősre pillantottam, azután a japán szépségre, a kazahsztáni lányra, és… Kétségbeesve tekingettem mindenfelé. Aztán megint a lapra néztem. Hirtelen mentő ötletem támadt!

Kigondoltam: talán nem is azt értik ez alatt… Igen, szerintem nem pontosan azt jelenti… Korai kamasz éveimben az én szexuális felvilágosításom abból állt, hogy az anyu megmutatta “azokat” a könyveket a szobájukban – persze semennyire nem voltak újak a számomra, csak innentől már legálisan is olvashattam őket. 😀 Még 14 éves sem voltam, és a tájékozottságom a szexuális témában meghaladta egy érettségizett kamaszét. Akkoriban én már szexuálpszichológiai könyveket is olvastam. Az anatómiai és egyéb témák már réges-régen megvoltak. De azért akkor ott Floridában ez volt az utolsó szalmaszál. Hátha…

Nem meglepő módon a magyar értelmező szótár legnagyobb, hét kötetes változatában sem volt megtalálható a “petting” szó. Úgyhogy hirtelen gyanús lett, hogy ez nem magyar szó (nem hiába van nekem 146-os IQ-m!). Azelőtt is éreztem, de sosem gondoltam ebbe bele. Mentem hát a jó vaskos angol értelmező szótárhoz, a Webster’s-hez, hogy az én csekély angol nyelvtudásommal megfejtsem a talányt! És abban bizony benne is volt!

Hát… Sajnos a projekt bebukott, a pettig tényleg az, ami – de a meghatározások végén ott volt szokás szerint a szó eredete! Belegondoltál már valaha, mit is jelenthet a petting szó? Én bizony ezen sosem törtem a fejem, úgyhogy majdnem hangosan felnevettem a síri csendben tanulók között, amikor megtudtam: a petting szó eredete az angol pet (kisállat!) szó! Márpedig ebből következően a petting azt jelenti, hogy.. öhhmm… Hogy: kisállat-símogatás! Amikor erre a felismerésre jutottam, eszembe jutott az a régi versem, amit 2005 körül írtam, a címe: Óda a kis mókushoz… (Talán valahol még mindig megtalálható a világhálón, mert egy időben nagyon szorgalmasan terjesztettem is a korai verseimet!)

Maga a gondolat is olyannyira lehengerlő volt, hogy az asztalra borulva, a nyelvemet harapva próbáltam meg némán nyihogva-sírva röhögni, de kevés sikerrel, mert az egész testem rázkódott közben! Mire az izraeli származású tanfolyam felügyelő odajött, és a vállamra téve a kezét megkérdezte, hogy: Mi történik? Borzasztó érzés volt belegondolni, hogy erre a kérdésre nekem most ANGOLUL kellene tudnom válaszolni… Kétségbeesve időt kértem, és kimentem a mosdóba… 😀 😀 😀

Na hát akkor vegyük úgy, hogy megvolt a petting. Készen állsz a folytatásra? 🙂

Legyen most két perc reklám, de ne menj sehová, olvass nyugodtan tovább! 😀

Egyik virtuális jóbarátom az előző írásom után alig pár percen belül reagált… Most visszaolvasva… hát… kész vagyok! A beszélgetésünk egy pontján is előjött ez a pettinges téma. Nem emlékeztem már rá, de ez halál… 😀

olyan mint a petting

kicsit elcsúszik a kezed, 2 ujjad megy a p****ba

“

Botrányos egy évünk lesz…

………

5 perc szünet 😀 😀 😀

………

Na szóval. Az előző írásomra így jött rögtön a reakció:

“szia

meg kell mondjam erőt adnak az irásaid

igazi jó példa vagy “

Elárulom neked, hogy ilyenkor hihetetlenül büszke vagyok magamra! A mostani írásom végén biztosan találsz majd linket arra az előzőre. De most valami olyasmiről fogok írni, ami szétrobbantott a fejemben valami hatalmas gátat a társkereséssel kapcsolatban. Megpróbálom visszarendezni az arcszerkezetemet az előző huncutságokból, és bele is vágok.

Többször is írtam korábban arról, hogy készülök egy társkereső könyv-sorozat megírására, és egy teljes tanácsadási program összeállítására. De nekem magamnak is volt egy megválaszolatlan kérdésem, egy probléma, amire nem, és nem, és nem… Nem találtam a megoldást, a választ, a kiutat! De most…

Virtuális barátommal a petting témája mellett megvitattunk sok egyéb dolgot. És azok komolyabbak voltak. Beszélgettünk életről és halálról, segítségről, reményről, és reménytelenségről… És valahogyan szóba került a tehetségkutatós-éneklős téma. Ezt én magam is imádom, és sokszor, mikor teljesen elfogy az erőm, órákig nézegetem a különféle videókat a youtube-on, néha alig látok a könnyeimtől… Mert valamikor gyerekkoromban iskolai énekversenyt nyertem egy szál gitárral, és azt a dalocskát, amit ötödikes koromban a verseny után elénekeltem az összes iskolai rendezvényen is – évekkel később a katonaságnál egy volt általános iskolai társammal ismét összetalálkoztam, kezet fogtunk rám nézett, elmosolyodott, és csak ennyit mondot: “Táncos a nóta?”. Azt hiszem, nyolc év telt már el, de ő még mindig emlékezett rám, és a dalomra! Visszagondolva erre – úgy gondolom, hogy annak idején engem egyáltalán nem menedzselt, és támogatott senki. Ez a hajó már elment.

Szóval jöttek a tehetségkutatós részek. Íme az egyik, azt ajánlom, szánd rá az időt, és nézd végig, mert nem fogod érteni, amit utána erről írok! Én is megnéztem most újra végig!

Elmesélem, milyen gondolatok jöttek elő, miközben a videót néztem! Valamennyire értek az énekléshez, azért is választott annak idején engem a kamarakórus élére az ének tanárnőnk az általános iskolában. Az első gondolatom mindjárt az volt, hogy: “A francba, itt van ez a tizenöt éves csitri, ennyi ember előtt ott áll kint a színpadon, és úgy énekel, mintha a világon senki sem lenne rajta kívül, és mintha csak a szobájában énekelne magának!”. Aztán ahogy jöttek az egyre nehezebb részek, belém villant a kérdés, szó szerint így: ” Ki volt EZ AZ ÁLLAT, aki megírta ezt a dalt??? Ez olyan kurvanehéz, hogy ilyen dalt normális ember nem ír, hát ki fogja az ilyesmit tudni elénekelni? Épeszű ember nem ír dalt a fióknak… De basszus, ez a tizenöt éves lány, ez meg elénekelte! De honnan… Honnan a fészkes fenéből TUDHATTA, vagy gondolhatta, vagy legalábbis REMÉLHETTE a dal szerzője, hogy lesz élő ember, aki ezt képes lesz elénekelni, hát ez…” És akkor…

Na akkor jöttem rá valamire!

Tudod… Itt van ez a társkereséses dolog. Valami ott van benne a fejemben, sőt, sokminden le is van írva azzal kapcsolatban, hogy milyen, miféle kapcsolatot, párt, szövetségest, cinkos- és tettestársat is szeretnék magamnak. Ha érdekel, mit gondolok erről, keresd meg a “Hagyjuk inkább” című írásomat. Azt hiszem, egy fél könyvnyi hosszúságúra sikerült, nem lesz pár perc, mire elolvasod. És tudod, valahányszor leírom, vagy csak megemelítem, jönnek a megjegyzések, az észrevételek, hogy.. Hogy TÚL SOK! Hogy túl magasak az elvárásaim. Hogy NINCS élő nő ezen a világon, aki ezeknek a dolgoknak meg tudna felelni. Hogy NEM, és NEM, és NEM, NINCS olyan nő! És tudod… Borzasztó ezeket a véleményeket olvasni nekem, mert minden egyes alkalommal megerősítik bennem a FÉLELMET. Hogy NINCS ilyen nő, és hogy NEM fogom megtalálni. Egyedül maradok, vagy végül feladom, és beérem… Beérem megint valami kevesebbel. Morzsákkal, félmegoldással. És nekem annyi. Rettenetes ebbe mindig belegondolni!

De itt van ez a dal, és itt van ez a TIZENÖT ÉVES lány. Mindennek lehet mondani, csak klasszikus szépségnek nem! És akkor kiáll a színpadra, és négyemeletnyi nézőközönség előtt elénekli – mintha ez valami tök egyszerű gyerekdalocska lenne! – ezt a dalt – The Most Difficult Song In The World – A világ legnehezebb (legbonyolultabb) dalát. És a szerzőnek IGAZA lett. A dal megtalálta az énekesét! Ráadásul nem is a legelsőt…

Azt gondolom, hogy a Férfi – Nő játszmában a Férfi dolga az, hogy “megírja A Dalt”. És a dalnak el kell jutnia az énekeséhez! A Nőnek valahogyan meg kell kapnia a Dalt, és el kell döntenie, hogy EL FOGJA ÉNEKELNI! Kell gyakorolnia, jól kell felmérnie a képességeit, de könyörgöm, az igazán belevaló Nőnek tudnia kell azt, hogy a Dal eléneklésébe be kell szállnia! A Feladat meg van fogalmazva, a Cél ki van tűzve! EL KELL VÉGEZNI! Valahogyan – mit tudom én, hogyan – a Nőnek el kell juttatnia az üzenetet, hogy a Férfi oda tudja hívni, és felemelni a Színpadra, hogy megmutassa, mit tudott kihozni a dalból!

Lehet, hogy neheztelsz ezért rám, és azt gondolod, hogy miféle önző, hímsoviniszta barom állat vagyok… Hogy a nőnek “csak ennyit szánok”. Csak az előadást, de a zeneszerzésbe nem szólhat bele! És akkor mégis.. Hol marad a Nő EGYÉNISÉGE?

Hol marad a Nő egyénisége? Tessék: nézd csak meg ugyanennek a dalnak az eredeti változatát – egy érett, szerelmes nő, egy megalázott nő előadásában! Ugyanaz a dallam, ugyanaz a dal, de két teljesen különböző előadás! Mi ez, ha nem előadói szabadság???

Egészen sokkoló.

Gondolj csak bele! Igen, tudom: kevés igazi Férfi van ezen a világon. De azért van még olyan. Azt vettem észre, hogy talán éppen ezért, talán valamiféle pótlási kényszer miatt a Nők elkezdték átvenni a Férfi szerepét – de most nem arra gondolok, amit a kommersz lapok emlegetnek, nem. Arra gondolok, hogy sok olyan “sikeres nőt” ismerek – szerintem te is! -, akik elveszítették a türelmüket, és belefogtak abba, hogy a saját kezükbe vegyék a “Dal szerzését” – ahelyett, hogy arra figyelnének, hogy hol van az a dal, az Ő Daluk, amiben igazán kiteljesedhetnek – NŐKÉNT! Tudva azt, amit a Nőnek tudnia kell – a saját stílusukra kell tudniuk szabni a dalt. De mindenekelőtt: Nőként meg kell találniuk azt ami az Ő Daluk!

Azt gondoltam eddig, hogy nem, én nem jól csinálom, annyian mondták már, hogy ezek egészen egyszerűen TELJESÍTHETETLEN elvárások! Nincs ilyen nő, és verjem ki a fejemből, szálljak le a földre, és maradjak is ott KÉT LÁBBAL!

Pedig nem fogok.

Álmodni fogok, és szórom szanaszét az álmomat, a szerzeményemet, az én Dalomat, aminek egyszer – már tudom, érzem – eljön egyszer az énekese. Talán nagyon hamar eljön.

És… Ha eljött már végre, és bebizonyosodott, hogy Ő az, akkor…

Akkor ketten fogjuk megmutatni, megtanítani a Férfiakat a Dal szerzésre, és a Nőket a Daluk kiválasztására, és eléneklésére.

A közönség pedig…

Felállva, és könnyes szemmel fog tapsolni.

És mindenki boldog lesz végre…