Nőügyileg – avagy ahol a tű mindig ugrik a lemezen…

Tegnap éjjel rájöttem valamire, amitől annyira felkavarodott belül minden, hogy alig bírtam elaludni tőle. Már majdnem felkeltem, hogy azonnal megírjam. De úgy gondoltam, hagynom kell ülepedni a dolgot.

Mostanában a párkeresés van napirenden – elsősorban elvi síkon, mert valami megmagyarázhatatlan furcsa belső gát még bennem van, ami miatt egyfajta hiányérzet van belül, és azt érzem, hogy amíg ezt az űrt nem sikerül betöltenem, addig az egész manőver csak sötétben tapogatózás. Igen, ez a legjobb kifejezés. Sötétben tapogatózom. Márpedig valaki felkapcsolhatná a lámpát, mert már kellőképpen kékre-zöldre vertem magam az elmúlt huszonharminc év alatt. Vagy ha már senki sem kapcsolja fel, legalább én megtalálhatnám azt a fránya villanykapcsolót…

Először is: vannak bizonyos stabil pontok, elképzelések egy idealizált jövőről. Most ezt nem teszem vita tárgyává, hogy kellenek-e idealizált elképzelések, vagy nem. Vegyük úgy, hogy KELLENEK. Pont.

Ezek nem holmi szörnyűséges élettől elrugaszkodott dolgok, sokkal inkább a múltban történt megfigyelések eredményeképpen álltak össze. Soha senki nem fogja tudni teljesen megérteni azt, hogy mit miért tartok fontosnak, mert senki sem ismeri annyira a múltamat, mint… Mint ÉN.

És éppen ezen az idealizált elképzelésen áll – illetve egyenlőre bukik – a projekt sikere. Ugyanis az, ami az én fejemben van, arról ezidáig azt gondoltam, hogy teljesen magától értetődő minden épeszű ember számára. Hallottam ugyan arról, hogy az emberek javarésze nemigen képes optimális megoldásokban gondolkodni – és ezek a külső befolyások többször zúzták már porrá az én elképzeléseimet. De valahogyan nem, és nem, és nem tudatosult az, hogy hol ugrik a tű a lemezen. Pedig – furcsa, de – mindig ugyanazt a lemezt hallgatom, már évek óta! És basszus, nem hallottam meg azt, amit mondanak. Annyira hihetetlen, hogy egyszerűen azt gondoltam eddig, hogy biztosan nem ezt mondták. Pedig DE!

Kezdjük csak… Menjünk vissza éppen harminc évet, oda, ahol az egykori diáklány-szerelmem kezét megkértem. És álljunk meg ott, pontosan ott, annál a pillanatnál, amikor feltették a kérdéseket: Hol fogunk élni, miből fogunk élni, satöbbi, satöbbi, satöbbi…

Kérdem én: ezek egy kapcsolatban a LEGFONTOSABB KÉRDÉSEK??? Nem azok a legfontosabb kérdések, amiket az anyakönyvvezető, vagy a pap előtt kell megválaszolni? Szeretem-e? Akarok-e vele élni? Kitartok-e mellette betegségben, nehézségben, szegénységben, megyek-e vele keresztül tűzön-vízen??? Basszuskulcs… Hogy a búsba lehet az, hogy egy lánygyermek szülei nem ezeket a kérdéseket teszik fel a lányuk kérőjének? De tényleg, elnézést, de: Maaargit! Nooormális?

Fordísunk a dolgon.

Hányszor, de hányszor jutott már az eszembe, hogy micsoda őrült szerencse, hogy nekem nincs egy lányom. Mert az valami hétszentség, hogy ha lenne, hát… Nálam idiótább apát elképzelni is nehéz lenne, és tébolyult őrült módjára keringenék fel és alá, ha megtudnám azt, hogy az én lányomhoz valaki csak úgy hozzányúl… De ugorjunk. Tegyük fel, hogy valahogyan túl tudnám élni.

Mégis mi lenne az én szememben a kulcskérdés? Az, hogy mije van a gyereknek? Az, hogy van-e diplomája? Az, hogy… Mi lenne az én szememben a legfontosabb kérdés? Megmondom! Az, hogy képes lenne akár élete árán is a tenyerén hordozni az Én Lányomat??? Hogy képes lenne-e BOLDOGGÁ tenni Őt? Van-e a szemében villámlás? Lobog-e a tűz a szemében, miközben a jövőről beszél???

Képzeld csak el: az én fejemben mindvégig, évtizedeken keresztül az az elképzelés volt, hogy majd lesz egy szerelmetes párom, akivel elindulunk valamerre, ki tudja, merre – mikor milyen lehetőségek adódtak az életemben (én mindig is különleges radarral tudtam érzékelni a környezeti lehetőségeket) – most éppen ez a mostani helyzet a kiinduló pont – és ÖSSZEFOGUNK, és megvalósítjuk a KÖZÖS álmunkat! Mert igenis voltak időszakok, voltak próbálkozások, amikor VOLTAK közös elképzelések! Rengeteg életképes, fantasztikus elképzelésem volt az elmúlt évtizedekben, amellett, hogy kétszer csináltam meg teljesen nulláról a csodát, két saját ötleten alapuló fantasztikus vállalkozást is felépítettem, mindkettőt majdnem nulla tőkével, és egy, EGYETLEN EGY év alatt! Sőt – mindkettőnél a legfőbb tényező az ÉN saját energiám volt, és az, hogy… Az, hogy SENKI SEM akadályozott benne! Minimális családi támogatással bár, de javarészt mégis teljesen saját izomból csináltam meg mind a kettőt.

Nem kérdés, bennem fel sem merül az, hogy ne lennék képes akármikor felépíteni egy új, egy csodás saját Birodalmat. Mostanra már sokat tudok arról, hogy mit hogyan kell összerakni, hogy az ne omoljon össze. Megtaláltam azt a fájó pontot, ahol tapintható a zakatoló pulzusa egy egész tömegnyi népnek, akiknek azonnali segítségre van szükségük. Olyan életképes elképzelésem, és TERVEM van, amilyen korábban azért még sosem volt. Azelőtt minden esetben csak ÁTMENETI igényeket sikerült megtalálnom, amikre gyors, de rövid sikert lehetett felépíteni. A piaci környezetváltozás mindig maga alá gyűrt. Egyik évben még volt német vendégsereg Harkányban, a következő évben pedig nem – ez pofonegyszerű – és nem lehetett felkészülni rá! Egy üzletet, és egy árukészletet nem lehet egyik évről a másikra szétdobálni, és odébbállni…

Az a pont, ahol eddig minden alkalommal ugrott a tű a lemezen, az éppen az a pont, ahol felmerültek a FONTOS KÉRDÉSEK.

Mert az én számomra a legfontosabb kérdés az, hogy van-e célja az embernek, ha már egyszer Férfi, van-e ereje, hogy ezeket a célokat megvalósítsa, hasznára van-e ez a terv másoknak, a világnak szüksége van-e erre a dologra, és hogy megvan-e benne a POTENCIÁL arra, hogy egy boldog, és sikeres életet végigvigyen egy Nő mellett? És én mindig, minden egyes alkalommal azzal az elképzeléssel indultam neki minden egyes kapcsolatnak, hogy azt GONDOLTAM, hogy a másik fejében is ugyanezek a fontosságok vannak benne!

Elképzeltem az én ideális jövendőbelimet, és rájöttem, hogy… Nekem egy olyan nő kell, akinek… Akinek egészen egyszerűen elege van az egész mostani életéből! Akinek elege van mindenkiből, aki megállítja, aki szívja a vérét, aki nem engedi kibontakoztatni a Női mivoltát, aki meg akarja mondani neki azt, hogy kivel hol, hogyan éljen! Egy olyan nőt keresek, akinek lehet, sőt valószínű, hogy az égadta-egy-világon SEMMIJE sincsen, csak…

AZ AKARATA!

A vágya egy Igazi Férfira, aki megvédi, akire támaszkodhat, akinek teljes Női mivoltában adhatja oda magát, minden kétség, és félelem nélkül.

És igen. Lehet, hogy ennek a Nőnek éppen most talán nincs az égvilágon semmije, talán csak egy szatyor ruhája, de van neki…

Egy Tiszta Szíve.