Terápiás takarítás

Beborult minden. Az elintézni való dolgok utolértek. Kényszerszünetet rendeltem el határozatlan időre – de nagyon is határozottan!

Hétfőn volt az itt-lakásom félév-fordulója, a félévi bizonyítványomat hamarosan közzéteszem. De addig is az e heti élményeimről írnék, mert muszáj.

Egy régi történettel kezdek, 2013-ból.

Van egy igen bölcs bőrkötéses zöld könyv, rengeteg tudással a siker felé vezető lépésekről, meg az épelméjűségről, és annak helyreállításáról. Van benne egy fejezet, “Rend, kontra rendetlenség” címmel. Ez az írás majd’ 20 éve nem hagy nyugton…

2013-ban elhatároztam, hogy teljes rendet teszek magam körül. Ez volt a sokadik ilyen elhatározásom, úgy 10-12 év alatt, de valahol mindig elakadtam. Viszont minden korábbi nekifutásommal közelebb kerültem a célhoz. Rengeteg beragadt cuccom volt, de a sok költözés, és a hányatott életem, amit 2005 óta éltem, végül majdnem kezelhető mennyiségűre csökkentette a holmimat. De azért mégsem.

A cél az volt… a Teljes Rend 2 pontját elérni: 1. mindennek meglegyen a saját helye, és 2. minden dolog ott is legyen a saját helyén.

Sok-sok évnyi hivatalos iratok, könyvelési dokumentumok, számlák, könyvek, újságok, ruhák, és minden szar. Sokadszorra kezdtem újra átválogatni őket. Végül lett egy felismerésem: ezek legtöbbje már lejárt, egy részük pedig hamarosan le fog járni. Fogtam hát az EGÉSZET, és kidobtam!

7 hatalmas szemeteszsáknyi anyagot hordtam le a kukába, majd a maradékkal pár nap alatt elbántam! Hatalmas megkönnyebbülést éreztem!! Rend volt mindenhol! Olyan lett az albérleti szobám, mint egy patika! A könyveim szerzők szerinti ábécés sorrendben, mindegyiknek megvolt a saját helye, a holmik katonás rendben, a ruhák fegyelmezett kupacban, mindennek megvolt a helye! Megcsináltam!

És múlt az idő, és nem történt semmi… A megteremtett rendre nagyon ügyeltem, de az életem szörnyű kínjai nem akartak véget érni. Teljes kiszolgáltatottságban éltem egy vérszívó kapcsolatban, és egy elmebajos munkahelyen, ahol bábként rángattak szarér-hugyér’ kényükre-kedvükre ostoba, önző, és gátlástalan emberek. Ráadásul addigra már a fiammal is teljesen gallyra mentek a dolgok. Néha azon gondolkodtam, hogy miért is élek? Semmi, de semmi értelme nem volt az életemnek, és az egyetlen dolog, ami maradt nekem, a vak remény volt…

Aztán egy szép napon augusztus elején becsapott a ménkű! Megtörtént az elképzelhetetlen, és 10 teljesen valószerűtlen napnyi rohangálás, ügyintézés, szervezkedés után egyszer csak…

Emlékszem a pillanatra, amikor a vagány ősz hajú, gyermekien csibészes-csillogó szemű kanadai fickó kezébe csaptam: “Ha ezt mindet segítetek elintézni, akkor MEGYEK!” – És segítettek.

Hosszú-hosszú idő óta ők voltak az egyetlenek, akik VALÓBAN segítettek, és nem csak mondták. Látták, pontosan felismerték, hogyha nem emelnek ki abból az életből, amibe beleragadtam, akkor a nevem hamarosan sírfelirat lesz, és az okos szüleim, meg a gyerekem, meg a környezetem értetlenül állhatott volna a sírom felett, hogy most meg mi a fene van???

Szó szerint miss Cukormáz ágyából rángattak ki. Az indulás napján reggel 9-kor még nem tudtam, hogy aznap éjjel már a Chicago-i repülőtéren töltöm az éjjelt egy padon kuporogva, fázva, éhezve, az ócska bőröndömet, meg a szakadt hátizsákomat magamhoz szorítva, 3000 Ft-tal, és 5 Dolláral a zsebemben egyes-egyedül egy ismeretlen világban, egy idegen kontinensen… De megcsináltam! Nem ismerek egyetlen egy embert sem, aki ezt meg tudta volna csinálni!!!

Az indulás napján délelőtt találkoztunk az albérleti szobámban a HR-es párral, akik alig hittek a szemüknek… pedig láttak már ezen a világon sok mindent. De ilyen rendre egy egyedülálló férfi szobájában nem számítottak! Én akkor nem tudtam, hogy ez mekkora dolog egy ember életében – de azóta sem láttam sehol, senkinél soha olyan rendet, amiben minden a helyén van! Senkinél nem láttam még ilyen állapotot. Mert az emberek szeretnek felhalmozni, míg végül betemeti őket a felhalmozott hatalmas anyagmennyiség.

Végül is eljutottam Floridába, és 5 hónapig éltem és dolgoztam maximális leterheltségben. 5 hónapig dolgoztam egyetlen szabadnappal! Heti 7 napban, napi 12-14 órás időbeosztásban. Közben folyamatosan ment az alapkiképzés. És akkor, onnan, a világ másik feléről az addigi életem, a kapcsolataim, és minden EGÉSZEN MÁS megvilágításba került! Olyan dolgokra jöttem rá ott, eltávolodva mindentől, és mindenkitől, amire itthon sosem tudtam volna rájönni! És többek között arra is rájöttem, hogy mekkora hatalmas jelentősége van a RENDNEK az életminőségben!

Mióta itt élek, egy egészen rövid kezdeti időn kívül elmondhatom, hogy nem mentek jól a dolgaim. NAGYON nem mentek jól! A káosz betette a lábát, és mindez nem elég, de végül is átvette a teljes uralmat a környezetem felett… Napról napra egyre rosszabb és rosszabb lett a helyzetem, és a közérzetem. Míg végül szembe kellett néznem a rideg valósággal: MINDENT abba kell hagynom, és MINDENT alá kell rendelnem egy általános, és mindenre kiterjedő rendcsinálási projektnek. Nem lehet élni így tovább!

Így aztán a múlt héten elkezdtem rendezni az eddig szőnyeg alá söpört ügyeimet, és elhatároztam, hogy MEGINT végigcsinálom, mint annak idején, 2013 tavaszán. Mert itt már csak a csoda segíthet… És mert ilyen rendetlenségbe a csoda nem fog bejönni. Bekukkant az ajtóból, és ijedten hátat fordít, és soha többé az orrát nem dugja majd ide! Pedig én annyira várom már, hogy megjöjjön!

Sokszor képzeltem már el azt, hogy végre boldog vagyok, végre olyan az életem, amiben sok az öröm, amikor végre szerető család, szép, barátságos környezet, élvezetes munka, sok barát, elismerés, tisztelet, és megbecsülés vesz körül… Azután magamhoz térve az álmaimból csak a szemetet, a felfordulást, és az élhetetlen környezetet kellett látnom! Barátságtalan, rideg, csúnya itt minden. Ki lenne az a bolond, aki ebbe a szörnyűségbe hajlandó lenne mellém szegődni? Be kellett látnom, hogy nincs olyan őrült ezen a világon!

Úgyhogy nehéz szívvel, de belekezdtem.

Először is a nyáron kidőlt fák feldarabolásával kezdtem, mert az idő hidegre fordult. Embert próbáló munka… De esténként legalábbis jó érzéssel töltött el a kandalló melege. Közben levágtam még 2 csirkét, amivel el is voltam egy jó ideig, sőt még mindig van belőle ennivalóm. Hihetetlen kevés pénzből megoldom a megélhetésemet! Még nem számoltam össze, de könnyen lehet, hogy heti 3-4000 Ft-ból élek már hetek óta! Mindezt úgy, hogy igazából finomakat, bár nem túl változatosakat eszem mindig.

Na, azután nekifutottam megint – sokadszor – a konyhának is. Lassan a végére érek, mert minden alkalommal, amikor már azt hiszem, hogy a célegyenesben vagyok, előkerülnek újabb szörnyűségek… És tudod… Furcsa dolgokat élek át mindeközben – és egészen tegnapig nem értettem, mi történik velem!

Csak azt látom, hogy a dolgok RETTENETESEN nehezen, és lassan mennek! És ez még nem elég, de közben szinte folyton megbetegszem! Egyik éjjel rám jön a “megfázás”, alig bírok aludni, míg végül hajnalban elnyom az álom, de reggel képtelen vagyok felkelni… Aztán jönnek a hasmenések. Közben néha olyan fáradtság jön rám, hogy órákig alig bírok mozogni… “Isten nem bottal ver.” És tegnap… Történt valami furcsa.

Ránéztem egy régóta lepakolt cuccra a konyhaszéken, és olyan szörnyű érzésem lett – megint mintha kiszippantották volna belőlem egy pillanat alatt az összes életerőt, jaj, le kell ülnöm… és homályosan felrémlett a pillanat, amikor odatettem azt a kupacot. Egy fárasztó nap után hazaérve erőtlenül letettem… és azóta is ott várt a széken az a kupacnyi FÁRADTSÁG. Valahányszor ránéztem – nem vettem észre – de ugyanaz a fáradtság jött rám. Továbbmegyek: tele van a ház fáradtság-kupacokkal. És most nekiálltam ezeknek a fáradtság-kupacok felszámolásának, és állandóan HALÁLOSAN fáradtnak és kimerültnek és betegnek érzem magam! Szinte minden nap 10-12 órányi alvás után tudtam felkelni reggel – illetve délelőtt.

Rosszul éreztem magam amiatt, hogy ennyire keveset végeztem ennyire sok idő alatt. Nagyon rossz érzés. De rájöttem, hogy amit most csinálok, az egyszerűen ELKERÜLHETETLEN! Már olyan messzire jutottam a halogatással, hogy lassan megölnek a félbemaradt dolgok. És… megértettem azt is, hogy egy rendezett környezet nélkül sosem fogok tudni másra figyelni, mindig csak a rendetlenség fogja elvonni a figyelmemet, és az erőmet!

Most nyert értelmet egy pár évvel ezelőtt hallott mondás. Érteni értettem, de… mindig újabb és újabb értelmet nyernek az igaz dolgok. És mostantól az én mottóm is ez lesz:

“Kerül, amibe kerül, tart, ameddig tart!”

Terápiás takarítás. Mással sem foglalkozom, csak az életem szennyeivel – ilyen, vagy olyan hulladékokkal, fáradtság-kupacokat tologatok nyikorgó talicskán ki képzeletbeli szemét-telepekre.

Meg akarok gyógyulni. Rendbe akarok tenni MINDENT. És ha nem sikerül, inkább meghalok.

Mert ez nem élet.

Ma olvastam ezt a mondatot is: “Minden, ami kevesebb, mint a boldogság, nem méltó az emberhez!”