Ezen talán besírsz. Pedig annyira nem vicces.
Töredelmesen bevallom, hogy a hivatalos ügyek halogatásának világrekordere vagyok. Tavaly júliusban lejárt a jogsim, és még mindig nem szántam el magam a hosszabbításra. Aztán igazából nem is tudom, mióta nincs betegbiztosításom. Sőt a háziorvosomat se cseréltem le az utóbbi 5 évben, pedig azóta már megjártam Floridát, Veszprémet, és jártam a pokolban is… És most ezekhez hozzájöttek még az itteni hivatalos ügyek.
Mindez a sok szép intézni való csak nyomott, és nyomott már jó ideje. A múltkori listámon ezért mindegyiknek helye volt, de közben megjött a hideg, és fontosabb volt a nyáron kidőlt fák felvagdosásával foglalkozni. A jövő hétre terveztem, hogy belevágok. Augusztus végére nagyjából egyenesbe kerültem pénzügyileg, de mégis halogattam ezeket a dolgokat. De történt valami…
Emlékszem, 2005-ben és 2006-ban is ellopták az összes iratomat. 2005 májusban költöztem külön a gyermekem anyjától, de a válást nem voltam képes elindítani. Három válásom volt, mind a hármat én döntöttem el, de egyiket sem én intéztem hivatalosan. Szóval 2005-ben, alig egy hónapja, hogy egyedül éltem, és pont abban a nyár eleji időszakban vált fizetésképtelenné a vállalkozásom… a földszinti albérleti lakásomba az erkélynél bemászott valaki, és az ablak melletti ágyról elvitte az övtáskámat, és állati szerencse, hogy az összes pénzem egy másik tárcában volt egy ággyal arrébb. Ha ez is eltűnik, fogalmam sincs, mi lett volna.
Mindenesetre cselekednem kellett, és mivel a környékbeli kukákban nem találtam meg az irataimat, el kellett kezdenem foglalkozni az üggyel. Végül addig jutottam, hogy a személyimet és a lakcímkártyámat megcsináltattam, de több, mint 10 évig éltem TAJ- és adókártya nélkül! Megoldásként minden létező igazolvány számomat megtanultam fejből. Amíg beszélni tudok, nem érhet baj. Igazi társadalmon kívüli remeteként élek…
Legvégül a problémámat az új személyi igazolvány oldotta meg egy életre, ami minden adatot egyben tartalmaz, de senki nem tudja leolvasni… Valahol “biztonságos helyen” megvan a PIN kódos lapom is, de mivel állítólag ennek a segítségével bárki vehet fel hitelt a nevemben, na erre azt mondtam, hogy azt már nem! Azóta ismeretlen, ámde teljesen biztonságos helyen van.
Ugyanez a besurranó lopás megismétlődött 2006-ban is, pedig akkor már nem egyedül éltem. Na az rázósabb volt, mert 2 övtáska minden pénzzel, és két telefonnal tűnt el. Annyira kétségbe voltam esve, hogy addig keresgéltem a lakótelepen, amíg végül az iratainkat megtaláltam egy közeli kukában!
De valami akkor megpattant bennem. Azelőtt is voltak problémáim, de azóta…
Két éve egy eléggé rázós dologban is érintett voltam – igaz, csak közvetetten. Az akkori párom vett egy házat, amit a bank nem fizetés miatt elvett az adóstól, majd évekig nem tudták eladni, de a villanyórát már akkor leszerelte a szolgáltató, amikor még a szerencsétlen ember benne élt… Az átírásnál kezdődtek a gondok, mert az óra felszereléséhez tulajdoni lap kellett volna – a földhivatal még nem jegyezte be, a bank pedig nem vállalta az óra felszereléssel kapcsolatos ügyintézést – mi pedig ott voltunk egy már felmondott albérlettel (mellesleg 3 gyerekkel is), és egy használhatatlan házzal villany nélkül… Az áramszolgáltatónál pedig nem fogadtak el semmi egyéb információt, szerződést, semmit… Azt hiszem, lett ott (is) akkor pár ősz hajszálam, már nem emlékszem, végül hogyan lett lezárva az ügy, de meglett a villanyóra.
Na a tegnapi napig viszonylag nyugodt voltam, de akkor írt a gazda, hogy a magyarországi címükre érkezett egy felszólító számlalevél, ami erre a házra szól! Ez sokszorosan logikátlan, mert egyrészt hogyhogy nem ide jött a levél, másrészt ha eredeti számla nem volt, akkor hogyhogy egyből felszólító levél ment ki? Mindenesetre ezer év összes zűrzavara szakadt egyetlen pillanat alatt a nyakamba, és rájöttem: EZ az “A” pillanat, amikor tiszta vizet KELL önteni a pohárba! Ráadásul felmerült még két másik kérdés is, amiről szintén fogalmam sem volt! Hirtelen azt se tudtam mit csináljak. Beletelt pár órába, mire kigondoltam az akciótervet. Minden ügyfélszolgálathoz megkerestem a félfogadási időt, menetrendeket egyeztettem… És megterveztem a mai napot. Irány Komló! Merthogy ott székel az itteni áramszolgáltató, és éppen csütörtökön van ügyfélfogadás!
Reggel még egyszer leellenőriztem minden adatot, majd eszembe jutott, hogy lefényképezzem a villany- és vízórát. Ki tudja…
Kinyomtattam a szükséges(nek vélt) dokumentumokat a könyvtárban, aztán eszembe jutott, hogy itthon maradt a cédula, amin minden adat rajta van. 😀 Igazából teljes káoszban voltam (már reggel kétszer kellett meglátogatnom a legkisebb helyiséget… Pff.). Idegileg kész voltam.
Úgy tervezetem, hogy bő fél órával a busz indulása előtt kimegyek, és szerencsét próbálok. Talán egy autóstoppolás jót tesz majd a lelkemnek. Közben elengedtem egy nem szimpatikus buszt, ami ugyan Komlóra ment, de útba ejtett olyan falvakat is, amik nem esnek éppen útba, csak a biztonság kedvéért a busz mégis bemegy, hogy körülnézzen, kivel mi van – engem meg ez pont nem annyira érdekelt, és idegesített a hosszabb menetidő is. Végül felvett egy fickó, aki szinte egyik mondatomat sem tudta meghallani elsőre, úgyhogy kicsit fárasztó volt a beszélgetés vele. Majd kiszálltam félúton, ahol egyszer csak megjelent az a busz, amire itt Sásdon nem szálltam fel. 😀
Na száz szónak is egy a vége. Elterveztem, hogy ma minden legyet lecsapok, ha már ilyen “messzire” merészkedtem.
Meglett az áramszolgáltató, sorra kerültem, de az általam bemutatott dokumentumok alapján az ügyintéző kijelentette, hogy ilyen fogyasztási hely NINCS IS! Ejjha!!! Benne lakok a Bermuda-háromszögben! Jól kezdődik…
Kérdezi a hölgy, nem tudom-e a mérőóra gyári számát. Na, pont azt nem tudom… Már láttam lelki szemeim előtt, hogy dolgavégezetlen megyek haza, mikor megszólal: nem fényképeztem le véletlenül a mérőórát? Hát de. Véletlenül. Egészen véletlenül lefényképeztem. MA reggel! Huhh… Na innen kezdődött a kalandregény része a dolognak!
Kiderült, hogy a mérőóra még Cili néni nevén van. Aki már elég régóta nem él – és azóta a háznak volt nem egy lakója! Megtudtam, hogy ennek azért utána kellene néznem, mert ez jogosulatlan áram vételezés! (Mindenki, aki előttem itt lakott, szintén szabálytalanul vételezte az áramot.) Na végülis az óra gyári számja alapján meglettek az adatok. Valamikor a ház Fő utca 42 szám alatt volt bejegyezve (egész Vázsnok csak Főutcából állt), majd valaki megunta az egészet, és csináltak belőle 3 vagy 4 utcát. Így az áramszolgáltatónál az új utcanéven és a régi házszámon szerepelt! De legalább egyetértettünk abban, hogy valóban létező helyről van szó.
Ekkor jöttek a további kérdések. Cili néni személyes, és elhunytának adatai, valamint a halotti anyakönyvi kivonata. Ajjajjj… Mondtam, hogy az örökös külföldön él, erre ez utóbbira azt mondta a hölgy, hogy jó, akkor NEM KELL. (Tessék???)
Neeem, nem akartam… ezt NEM AKARTAM!!!
Hirtelen eszembe jutott, hogy azonnal értesítsem a gazdát, és facén elküldtem a kérdéseket. Óriási mázli volt, hogy rövid időn belül meglettek a szükséges adatok. Így 8 év után végre pont került egy hosszú probléma-sor végére… Ennyi idő óta senki nem vállalta magára ezeknek a hivatalos ügyeknek a jogi felelősségét (ezek szerint nem én voltam az egyetlen, aki minden lehetőt megtett azért, hogy NE kelljen foglalkoznia az üggyel!). Elkészült egy elszámoló számla, amit egy tavaszi leolvasáskori óraállás alapján készítettek el, és ezt még nem lehetett az én nevemre kiállítani. Annyit sikerült elintéznem, hogy a Cili néni nevére kiállított postai csekket megkaphassam, amit aztán gyorsan be is fizettem.
De innen jött a következő fennakadás. Ugyanis a mai óraállás alapján az elszámoló számla akkora lett, amire nem voltam felkészülve. Úgyhogy amikor megmondta a hölgy az összeget, csak néztem üveges szemekkel. Az jutott eszembe, hogy: “Vágó Úr, megfelezhetnénk?” Telefonos segítséget úgyse tudnék kitől kérni. Mire kiderült, hogy nem én vagyok az egyedüli madár, aki bemegy az áramszolgáltatóhoz, de nem visz magával egy fél vagyont… Úgyhogy abban maradtunk, hogy a holnapi vízműves ügyet is felgöngyölítem, aztán jövő héten megyek megint, hogy a maradék pénzemet befektessem a jövőjükbe… Addigra kiderül, hogy mivel járok jobban. A kapott ajánlat több részletet is felkínál, mint amire szükségem lehet, de majd meglátjuk… Valószínűleg… Abban a tudatban voltam, hogy mivel nincsenek nagy gépek (se automata mosógép, se egyéb extra cucc), mindössze egy 3 literes fali bojler, egy rádió, meg a laptopom, és a villanylámpa, úgyhogy nem lesz nagy a számla. Utóbb jöttem rá, hogy tavasszal bizony sokat ment a hősugárzó a kiscsirkékre, és az elektromos fűkaszát meg a kézi fűrészt is sokat használtam. Úgyhogy a biztonság kedvéért egy jó tág keretet adtam meg – inkább kapjak vissza jövőre túlfizetést, de ebből most már elegem van. Októberben jön a számla, meg az ellenőr egyeztetni a mérőóra adatokat (hátha megváltoznak rajta a számok).
Nem kis megkönnyebbüléssel jöttem el az irodából, úgy másfél-két órányi nyüzsgés után.
Ezután benéztem egy kábelszolgáltatóhoz, hogy kérjek ajánlatot vezetékes netre. Na rám akartak aggatni minden szart, 130 tévéadót, meg vezetékes telefont is. Meg 2 évnyi hűségidőt, amiről SZÓ SEM LEHET. Még egyszer ilyen hűséget egyetlen szolgáltatónak sem fogadok. Elég volt!
Aztán mentem az adóhivatalhoz, de már nem várt rám senki. Sebaj, úgyis megyek jövő héten is! El kell intéznem a betegbiztosításomat is. Meg talán lesz más ötletem is… ki tudja.
Aztán ha már ilyen messzire merészkedtem, kinyomoztam a munkaügyi központot is, hátha tanulok valami hasznosat. De nem tanultam. Megtudtam, hogy egész Komlón egyetlen egy autószalon sincsen, úgyhogy ott biztosan nem lehet értékesítő állást szerezni. Na hallod…
Ezek után úgy döntöttem, hogy ennem kell, és megkívántam a pizzát… Gondoltam, ennél jobb alkalom sosem lesz… Hosszas kóválygás után találtam is egy éttermet, kicsit borsosak voltak az áraik, dehát eccerélünk. A rendelésemre a felszolgáló csaj csak annyit mondott, hogy sokáig fog tartani, mert legalább fél óra kell a kemence felfűtéséhez! MIIIICSODAAA??? Akkor meg minek tartanak pizzát az étlapjukon? Nem értem…
Úgyhogy inkább rendeltem egy hamburgert, ami végülis fele annyiba került, mint egy pizza. Ki is hoztak három flakon szószt hozzá, ebből kettő NEM VOLT FELBONTVA sem. És teljesen nyugodtan végignézték, hogy én kínlódok a ketchupos és majonézes flakon felfeszegetésével. Okozott némi lelki problémát, de végül úgy döntöttem, hogy ezek után egy Forint borravalót nem adok. Még sosem csináltam ilyent, de belegondolva… Mit keresnek ilyen emberek a VENDÉGlátásban????
A késői ebéd után elindultam gyalog kifelé a városból, és elkezdtem stoppolni megint… majd beindult valami nemkívánatos folyamat… amire az ember úgy általában ilyen helyzetben csak azt kívánja, hogy CSAK MOST NE, könyörgöm, Istenem… De a stressz, és a ki tudja mi minden egyszer csak kényszerhelyzetbe hozott, úgyhogy olyan gyorsan kapcsoltam át terepfokozatra, mint egy szuperszonikus repülőgép… Szerencsére minden szükséges anyagi dolog rendelkezésemre állt papír zsebkendő és víz formájában.
Visszatérve az útra – továbbra sem vett fel senki – rátaláltam egy külvárosi buszmegállóra, de az a busz, amit biztonsági tartaléknak kinéztem, nem szerepelt a menetrenden! Ott álltam a megállóban, stoppoltam, egyszer csak megjelent a busz, ami nem volt az ottani menetrenden, lassított, de nem állt meg, hanem…
Bekanyarodott egy VOLÁN telephelyre, beállt az üzemanyagkúthoz, és ELKEZDETT TANKOLNI! Utasokkal együtt. Na ilyent én még az életben nem láttam! Odamentem érdeklődni, hogy most akkor ez egy rendes menetrend-szerinti járat-e, mire megtudtam, hogy igen, az. De ez egy GYORSjárat – csak megállt tankolni, annál a megállónál menetrend szerint neki nem kell megállnia. Mondtam, hogy Sásdra mennék (már igencsak fáradt voltam), mire mondja, hogy csak ha van pénzem. Mondtam, szívesen beszállok a benzinpénzbe. 😀
Így jutottam végül vissza Sásdra. GYORS járattal 😀
Itt még gyalogolnom kellett, mert a kultúrháznál szintén nem volt megállója a GYORSjárású buszomnak, de ez már belefért. Hamarosan hazaértem, mire a Floridából megmaradt Irma hurrikán maradványai is elérték Vázsnokot… Úgyhogy elkezdhettem szedni a lehullott diót is. Lesz bőven dióm.
Aztán a nap végére már totál kinyiffant gyomorral főztem magamnak két cső kukoricát, és úgy összességében elmondhatom, hogy ez a mai nap nem egy akármilyen nap volt…
Elkezdtem szembenézni olyan problémákkal, feladatokkal, amik elől eddig menekültem. És azt hiszem, ennél jobb dolog végülis nem történhetett volna velem. A közérzetem úgy összességében csapnivaló, és holnap még lesz egy meccsem a vízműnél, de az már egyszerűbb lesz (talán), mint a mai nap, és nem is kell Sásdnál messzebbre mennem. Munka is lett megint, úgyhogy jövő keddig szinte folyamatosan mennem kell mindenfelé, ez most éppen jókor jött.
Azon gondolkodtam egyébként is, hogy olyan ez az egész helyzet az utóbbi időben, mintha valahol jó ezer méter mélyről kezdenék elindulni felfelé, és néha sok ideig halogatott, máskor meg teljesen váratlanul felbukkanó nehézségekkel és problémákkal kell megküzdenem.
A héten elkezdtem a területrendezést is az udvarban, amit olykor-olykor olyan allergia-rohamok szakítottak meg, hogy azt hittem, megfulladok… volt itt tüsszögőroham, köhögős-fuldoklás, elviselhetetlen szemviszketés, néha órákig csak feküdni tudtam a szobában, várva azt, hogy legalább a szemeimet ki tudjam nyitni… Iszonyatosan erősen jött ki az idén az allergia, sokszor tényleg csak azt tudom ismételgetni, hogy minden percnyi, órányi, napnyi szenvedés csak közelebb hoz a végéhez. Nincs semmi és senki más, aki tartaná bennem a lelket, és azt hiszem, ez most valami irgalmatlan kemény próba.
Eközben igyekszem betartani a magam által kijelölt szabályokat, egyik este például elsétáltam a régi kedvenc magaslesemhez, és kiderült, hogy tőle pár méterre egy teljesen újat állítottak fel – a régi meglehetősen labilis már, és talán veszélyes is lehet.
Emellett okosítom magam, és készülök… a nagy dobásra… közben igyekszem valami megoldást találni a fűtésre is, gyakorlatilag teljesen hasznavehetetlen szerszámokkal próbálom meg az élő nyers diófát, és az almafát felaprítani – az egyetlen szempont, hogy minden egyes nap KELL valamennyit vágnom. Minden nap valamivel KÖZELEBB kell kerülnöm a megoldáshoz. És: Minden nap azzal a problémával, azzal az akadállyal kell megküzdeni, ami elém bukkan. Az élet pedig gondoskodik arról hogy sose unatkozzak.
És nem feladni.
SOHA nem feladni.
Egyelőre ez a terv, és úgy látom, hogy ennél jobb, és bonyolultabb tervet most még nem fogok tudni összeállítani.
Most még nem…
De…….!!!!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: