Intelligencia

Egyenlő: Megfigyelés – Döntés – Cselekvés.

Egy ideje már nem nagyon cselekedtem. Sőt. Dönteni sem nagyon mertem. Hol így, hol úgy sodródtam. Miközben azért néha volt, aki döntsön helyettem. 🙁 Mindaddig nem is lett volna baj, míg rá nem ébredtem, hogy ezek a döntések mégsem jók nekem. Úgyhogy döntöttem én. Végül is az életem mégiscsak az enyém – még ha időnként ki is csúszik a kezeim közül.

Ezzel a bloggal magamra szabadítottam valamit, amire nem voltam felkészülve. Nincs ebben az égadta egy világon semmi rossz. Így tanul az ember. Csinál valamit, megnézi, mi történik. Megint csinál, megint megnéz (néha csak néz, mint a moziban, hogy “miiivaaannn?”).

Nagy lett hirtelen a felület köztem és a világ között. Évekig éltem magányosan elvonultan, most alig 3 hónap alatt eljutottam addig, hogy írok valamit, és 24 órán belül 100-200 olvasó olvassa. Basszus ez eléggé hajmersztő néha. Különösen akkor, ha elkezdenek reagálni, válaszolni, kérdezni… Ez néha sok. De a kivezető út a keresztül vezető út. Eszem ágában sincsen visszafordulni. Sőt. Éppen ellenkezőleg!

Úgy pár száz éve volt egy fickó (talán én voltam, talán csak megtetszett “véletlenül”), aki azt mondta, hogy “A legjobb védekezés a támadás!”. Úgy hívták őt, hogy Hunyadi János. Összesen 8 évnyi történelem tanulmányomból ennél nem sokkal többre emlékszem – erre viszont IGEN!

Ennek szellemében ma reggel (na jó, már tegnap este és szinte az egész éjjel) számba vettem, mim van, hol tartok, hova megyek, mi legyen, mi ne legyen, kit egyen meg a fene és kit a róka. Szóval ma elkezdtem olvasni a könyvet, amit múlt héten kaptam, közben csak sétálgattam… és sok mindenre rájöttem.

Például: Június 13 van! Héééé!!! Még nem élek itt 3 hónapja! A nyár 80%-a még hátravan!!!

Vannak eredményeim. Csekélyek ugyan, de vannak. Ismerősök jöttek-mentek… Kezdetben még magamra vettem, ha valaki, aki fontosnak tűnt, vagy akinek úgy tűnt, hogy fontos vagyok, egyszer csak se szó, se beszéd, eltűnt. Mint például Rapunsel. Valószínűleg letiltott, akárcsak a majdnem szerelmes lány. A szeplős lány egyelőre csak törölt az ismerősei közül, ki tudja… Talán ő lesz a következő, aki megutál – mert nem úgy lettek a dolgok, ahogyan gondolta, vagy szerette volna. És vannak jó páran, akik egyszer csak már nem az “ismerőseim”. Nem baj. Kell a jövés-menés. Abban van a fejlődés.

Igazából úgy végigpásztázva az eseményeket, beleolvasgatva az elmúlt felgyorsult időszak levelezéseinek egyikébe-másikába azt kellett észrevennem, hogy annyi keresztbe tett gondolat, ötlet, vélemény, hozzászólás/beszólás volt, amiket nem tudtam kezelni, mi több: észre sem vettem őket! Csoda hát, ha teljesen megállt a szekér?

Tegnap végre volt egy tényleg eredményes napom!

A legjobb helyre kerültem. Volt munka, és kaptam annyi önzetlen segítséget, amivel ki tudtam mozdulni a holtpontról! A munka szünetében kaptam ebédet (pedig sosem szoktam kérni senkitől!) segítettek kicserélni a kiürült gázpalackot, majd házhoz szállítottak, megetethettem, kiengedhettem a jószágaimat, meghallgatták a problémámat, nem leértékelve amit mondtam. Végül megkaptam a pénzemet, elvittek boltba, majd hazaszállítottak. Kellhet ennél több egy tropára ment idegzetű embernek?

Szóval alig 3 hónapja élek Vázsnokon. Nyár van. Vannak munkáim, vannak jószágaim, hamarosan vághatok belőlük, elkezdenek teremni a fák, nemsokára lehet szedni meggyet, és eltenni lekvárnak, lesz némi termése a kertnek. Vethetek még salátát is, vagy talán mást is. Nem tudom. A kert annyira nem érdekel. Nincs, aki irányítson, mikor mit csináljak, magamtól pedig nem tudom. Nem értek hozzá, és akármennyire is szeretnék egészséges saját terményeket, annyira nem lelkesít a téma. Lesz, ami lesz, nem erőlködök ezzel a dologgal. Másra kell helyeznem a fókuszt.

Például: kellenek még jószágok! Június végéig lenyomom a fizetendő számlákat, megvannak az eszközeim, nem kell olyan felkészületlenül csinálnom mindent, mint a tavasszal. Úgyhogy veszek megint csirkéket és kacsákat! 50 barna pipit és 10 kacsát július elején. Ha ezek másfél-két hónap alatt felnőttek, fel tud nőni még egy újabb generáció is!!!

Kell egy kutya is. De most nem. Nem akarok hirtelen “valami” kutyát. Amíg nem leszek itthon, az állatokat bezárom. Sajnos most elférnek az ólban. És ahogyan növekednek, úgy fogom őket ritkítani. Így fogunk élni-éldegélni, míg el nem fogynak. És addigra meg itt lesznek az újak! Aztán mire az újakat ki kell tennem majd, és már lesz pénzem és kaja is az új ebnek, addigra jöhet ő is! Méghozzá pontosan olyan kutya lesz, amilyent ÉN AKAROK!

NEM erőltetem ezt a társkeresést. Inkább rendbe teszem a házat. A felújítást egyelőre nagyjából megette a fene. Nem tudom magamra venni ezt a feladatot. Egyedül vagyok, nincs rá pénzem, energiám, ráadásul nem is az enyém a ház. Ebből csak szinten tartásra telik. Az meglesz, de szebb és jobb nem várható.

Számításba vettem sok mindent. Eddig rengeteg ilyen-olyan elképzelés, terv, ajánlat jött, amik hol erre, hol arra vitték a figyelmemet. De döntöttem: maradok én a Vázsnoki Varázsnok. Én itt vagyok, és ha valaki valamit akar, én biztosan nem megyek innen máshoz – másnak KELL idejönnie. Hinni sem kell benne. Kivéve, ha valaki úgy dönt, hogy mellém áll! És akkor NINCS visszaút! Sajnálom. Ez volt az eredeti tervem, és ez is marad. Nem kell elfogadni, nem kötelező csinálni. Aki jön, jön, aki nem, maradjon ott (csendben), ahol van.

Uff, én beszéltem!