Sejtheted… Ha én egyszer vallomásba fogok…
Azt se tudom, hol kezdjem.
Facebookon leírtam a mai napi eseményeket, ha érdekel, keresd meg ott az előzményeket. Ez itt most a háttérben meghúzódó igazi döntésekről, érzésekről, a bennem zajló csatáról szól. Hogy micsoda egy csata volt!!!
Röviden: egyik oldalról egy mai tréning az egyik serpenyőben, és másik oldalról egy nehéz és sorsfordító döntés terhe a másik oldalon. Jó kis egyensúly, mondhatom!
Azzal az elhatározással mentem fel ma Budapestre, hogy pontot tegyek egy kérdés végére. És mindent ennek a célnak, ennek a szempontnak rendeltem alá. Mert annyira, de annyira közel kerültem egy döntéshez, és olyan nagy a tét, hogy igazán józan és átgondolt döntésre volt szükség. Senki életével nem játszadozhatok, legfőképpen a sajátommal nem!
“Állj ki magadért!”
Ez volt a mai téma, és már az előzetesből tudtam, hogy ez most életmentő műtét lesz a számomra!
A szeplős lányról volt és van szó.
Belegabalyodtunk. Nagyon. Naaagyon-naaagyon. És most eljött az ideje annak, hogy eldöntsem: feljebb lépünk, vagy vége mindennek. Az a bizonyos cérna már majdnem elszakadt…
Tudod, kezdetektől fogva rettenetesen zavart valami, illetve több minden is zavart. Ezek némelyike nyilvánvaló, míg más részletek homályosak, de… Meg kell végre tudnom, mi legyen!
Tudod, mindketten ugyanazzal a gondolattal kezdtünk a társkeresésbe – nyerni akartunk. Nem csatát nyerni, hanem háborút! Nem egymás ellen, hanem valakivel összefogva ketten az egész világ ellen. Nem jöhetett szóba futó kaland, felületes és pillanatnyi testi örömködés. Önmagában NEM!
Korábban megírtam, hogy alapvetően nagyon különböző stílusú emberek vagyunk. Teljesen más múlttal, teljesen más kulturális háttérrel, és szinte nulla közös szokásrendszerrel. De amiben egymásra találtunk mégis, az a kimondatlanul is hasonló értékrend, bizonyos életérzések iránti vágy, és egyfajta felfokozott erotikus kultúra… (Ennyi idősen kell az embernek rájönnie arra, hogy mindez idáig ezen a téren gyakorlatilag nagyon ingerszegény életet élt.. 🙁 ) És még a tánc.
De normális ember felszínes és érzelmi dolgokra nem épít egy egész életet. De még egy felet sem! Pláne nem abban a testi-lelki állapotban, amiben az utóbbi napok elteltek. Az már teljesen kimeríti az emberkínzás fogalmát.
Na akkor mi legyen: széna, vagy szalma? Nyakamon a döntő pillanat, és nem akkor kellene megpróbálni gondolkodni, amikor már nem lehet! 😀
Megalapozott döntést az ember konkrét adatok alapján hoz. Tények alapján, amik VANNAK. Nem csak beszélnek róla, vagy gondolnak, esetleg vágynak rá. Létező dolgok kellenek! És meg kell találnom a megfelelő részeket, nem fontosnak ítélni a lényegtelent, és nem félrehajítani a meghatározókat!
Így hát keresnem kellett ezeket a dolgokat. Tehát összeszedtem ezekből párat.
A szeplős lány abban a helyzetben jött el hozzám, amikor nagyon mélyen voltam. De nem sajnálgatott. Sőt. Biztatott, de nem vitte túlzásba.
Nem kellette magát, nem vetett be női praktikákat. Nem terelte idejekorán testi vonalra a kapcsolatunkat. Ezzel azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy egymagának több esze van, mint az összes eddigi partneremnek együttvéve (elnézést mindenkitől, de ez van…). Mondjuk ebben az is benne volt, hogy nekem is ugyanez volt a hozzáállásom a dolgokhoz. De úgy érzem, pont ez mentette meg a helyzetet, mert ő biztosan felállt volna, és szó nélkül itt hagy, ha elkezdtem volna nyomulni. Így igazából az önuralmammal értem el azt, hogy maradjon.
Aznap este csúnyán összevesztünk. Meg is bántódtam emiatt. Ugyanakkor tudtam, hogy igaza van. Nem lettem durcás, csak rohadtul nem tudtam, mit tegyek. És ezt is ügyesen kezelte, mert esze ágában sem volt megoldani helyettem azt a problémát, amit magamnak csináltam. Viszont elvárta, hogy SZEDJEM ÖSSZE MAGAM. Eddig egyetlen nő sem tudta ezt elérni nálam korábban! Ő igen! (Emiatt azelőtt mindig magamnak kellett összeszednem magam, és amíg nem sikerült egyedül, addig bizony jöttek a veszteségek – egyik a másik után! De legalább lehetett ENGEM hibáztatni, hogy milyen vagyok…)
Amikor jött egy olyan ajánlat, amire nemet mondtam, azt mondta, hogy el kell fogadnom. Valójában – talán nem is tudja – áttolt egy rögeszmémen! 😀 Kicsit az is benne volt, sőt… nagyon is benne volt az, hogy kijelentette, ha nem szedem össze magam, akkor helló! Nabazmeg. Pofátlan!
Igen, volt egy rossz napja, és eléggé borult is miatta minden, de most utólag pontosan ebben látom azt, hogy nem mentünk szét. Olyan érzésem van, ha akkor és ott nem úgy történik, ahogyan történt, ma nem lennénk már sehogyan sem! Durva, mi?
Amikor újból találkoztunk, még mindig igyekezett segíteni nekem. Tudod, nekem valójában ilyen egy IGAZI NŐ. Nem tudom, hogyan is működök bizonyos helyzetekben. Nem tudok egyszerre lenni ló és lovas, edző, és harcos is. És ez az én gyenge pontom. Emiatt vagyok ennyire kurva sikertelen. Még soha egyetlen nő sem volt képes megtörölgetni a véres orromat, letörölgetni a csata porát, és izzadságát az arcomról, egy forró csókot nyomni az ajkaimra, és visszaküldeni a vesztes csatamezőre visszanyerni a háborút. Nagyon úgy tűnik, hogy benne megvan ez a képesség.
Hogy egy csomó általam favorizált dolog nincs meg benne? Ki tudja? És ha megvan benne, csak másként, nem pedig kottára ugyanúgy, ahogyan én azt elképzelem?
És még mindig tények.
Egy hete voltunk együtt először. Két napra rá megint, azután megint két nap, és megint két nap… És ennek az egésznek van egy ÍVE. Egy szépen megfigyelhető felfelé tartó íve! Őszintén szólva nulla esélyt adnék magamnak arra, hogy ezt az elmúlt hetet egymagam végig tudtam volna csinálni. Nagyon odavoltam. Rettenetesen.
Ma pedig lett a semmiből két munkám (nem hiszem el, a három hónapja kiszórt szórólapomra éppen ma hívtak fel, hogy kellene mennem dolgozni! 😮 ), közben fénymásoltatott nekem még szórólapokat, hogy tudjak újabb munkákat szerezni, ezalatt ő is talált egy állást, amit ráadásul szívesen is fog csinálni, és… mindezt annak ellenére, hogy készült ismét kimenni külföldre, hogy a félbemaradt házfelújítást befejezze, és hogy más pénzügyi gubancokat rendezzen.
Még az elején kérdezte tőlem – amikor igazából nem is volt szó semmi ilyesmiről – hogy megvárnám-e, ha kimenne. Akkor nem értettem ezt az egészet! Miért várnék? Mire?
Furcsa ez az egész.
Minden erőmmel azon voltam, hogy szerelmes legyek.
És.
Minden erőmmel azon voltam, hogy ne legyek szerelmes.
Míg rá nem jöttem, hogy itt csücsülök a döntéseim közé szorulva.
Ma a tréning harmadik része után ezt az üzenetet küldtem neki:
“Haragudtam rád, amiért cseszegettél. Valójában Te vagy az egyetlen ember, az egyetlen Nő, aki igazán törődött velem! Végtelenül hálás vagyok, hogy nem hagyod, hogy elsüllyedjek! Igazad volt! Nagyon, de nagyon köszönöm! Rájöttem, hogy itt és most TE VAGY A LEGFONTOSABB EMBER AZ ÉLETEMBEN!”
Folyt. köv. holnap…
Lehet fogadásokat kötni: vajon mi lesz holnap? 😉