A szeplős lány

Úgy érzem, nem baj, ha most róla írok. Valahogy érzem, hogy egyeseket érdekel, és nem nyúlok mellé a téma választással… 😉

Először is… Ma többször is meghatódtam. Olyanokat írtatok, hogy… hosszú-hosszú privát levelek, történetek, szívfacsaró sorsok… Legszívesebben az összeset kitenném ide mindenki szeme elé, de nyilván nem fogom. Megint sokat tanultam magamról, az életről, és Rólatok, ismeretlen és ismerős Embertársaim, Barátaim. Ha tudnátok, miket kaptam, törölgetnétek ti is a szemeiteket!

Egyébként… Különös, de akármennyire is elkeseredtem, nem is tudnám abbahagyni az írást. Állítólag egy szokás kialakulásához 90 napra van szüksége egy embernek. Én ennél régebb ideje írok minden egyes nap. És már annyira beleszoktam, hogy felkelek, kezembe veszem a telefont, bekapcsolom a wifit, nézem a válaszokat, reakciókat, felkelek, fényképezek, szöveget írok, videót készítek. Lassan erősebb szokásom lesz, mint a… hmm. Nem mondom meg. Szóval erős szokás lett a blogolás. Ami azért is különös, mert kezdetben minden egyes bejegyzésem előtt azonnal jött a kérdés, hogy “biztos meg kell ezt osztani a világgal?”. Most pedig: “Ezt meg KELL osztani a világgal! BIZTOS! “

Szóval szeplős lány.

Tudnod kell, hogy ez nem egy könnyű dolog lesz nekem. Vele kapcsolatosan annyi, de annyi téves elképzelésem és előítéletem volt, hogy netuddmeg… Ha visszagondolok, leginkább az jut az eszembe vele kapcsolatban, hogy “haggyámábékén!”. Egy magamfajta leromlott külsejű vidéki parasztcsávó, meg egy ilyen rendezett külsejű igazi Nő között.. ugyanmá. Ez vicc, ugye? Na jó, nem mondtam, de ez így tövig megvolt. Persze a felszínen nem mutattam. Most jobban belegondolva pont olyan álszent bunkó vagyok, mint akiket olyan szívesen cikizek 😀

Hu, de nehezen kanyarodok rá a leszállópályára, basszus. 😀 Béna.

Szóval. Észrevettem már régen. Jó régen. Idejét se tudom, milyen régen, hogy ő figyel rám. De mivel nekem vele szemben helyből nagyobb fóbiáim voltak, mint Makó meg Jeruzsálem, így sose értékeltem. Jó-jó, jó nő, nade… Mi kellhet még ennél jobb kezdés? 😀

Néha írogattunk privát ezt meg azt, egyszer valamivel kicsit fel is cseszte az agyamat, úgyhogy végre okom is volt arra, hogy beikszeljem nála a mínusz jelet 😀

Aztán ezen a héten mikor az volt, hogy dögöjjönmeg mindenki, megint írt. Aztán meg hogy majd ő lejön, na mondom nagy viccesen, gyere! Aztán mikor jött, akkor meg pislogtam. Fejben meg is voltak azok a dolgok, hogy mikre fogok majd kiakadni, tuti hogy ígymegúgy fog viselkedni. Az első amiben biztos voltam, hogy valami izgalmas cuccban jön, olyan cipőben, amiben nem lehet végigmenni a Sásd-Vázsnok főútvonalon, meg kisminkelve ide a világ végi dzsuvába 😀 És basszus nem! Tudod, mikor megy be az ember a kocsmai verekedésbe, és már ökölben van a keze, és kiderül, hogy hangosan szólt a tévé 😀 Pedig megvoltak a fejemben azok a dolgok, amikre majd jó hangosan elkezdem vakarni a fülemet, mint Vuk, addig, amíg észre nem veszi magát. Na szóval voltak a fejemben dolgok.

Úgy őszintén… Annyira eltalálta az ízlésemet öltözködésileg meg viselkedésileg, hogy ha nincs tele a fejem annyi szamársággal, azonnal beleestem volna. De tartotta bennem magát a bizalmatlanság. Egy ilyen nő az nem olyan… Ééérteeed…

És mesélt olyan dolgokat, amiken elszórakoztam, és úgy észrevétlenül jól éreztem magam. És nem is zavart benne semmi. Nem volt benne egyetlen hülyep.csafaktor sem. De nem hittem én semminek. Szóval. Végigment ez a dolog, és aznap este megint bejelentkezett, és elkezdett tanácsokat adogatni. Összébb húztam a szemöldökömet, próbáltam megértetni vele, hogy kettőnk között életben, tapasztalatban, tudásban, ismeretségi körben, és úgy nagyjából mindenben nagyon kevés közös terület van, de nem és nem… namondom: most miaszart akarsz???

Aztán nagyjából így is köszöntünk el, hogy akkó helló (magamban meg hogy mekkora mázli, hogy nem akartam tőle semmit, mert most mekkora pofára esés lenne, dejó hogy megúsztam ezt is). Erre másnap reggel: “Megharagudtál?” ja dehogyisss.. 😀 Aztán valahogy megenyhültem, mindebből elég keveset mutattam, de azért jutott belőle neki. Valahogy zavart, hogy nem hülye. Mégse. Én meg szeretem, ha igazam van, és akire azt mondom, hogy hülye, az tényleg az, de vele valami nem frankó. Basszameg.

Azután jött a hagyjukabba elegemvan. És akkor írt megint, hogy … nem emlékszem, csak egyszer bekérdeztem kelletlenül, hogy megint eljönne-e, és rohadtul azt akartam, hogy ne akarjon jönni. De közben meg rohadtul akartam valakivel beszélgetni (logikusbazmeg). És már ott volt az izmaimban, hogy elküldöm, hagyjon már békén, nem látja, hogy nem az vagyok, akivel neki bármi dolga is lenne? De nem tudtam. Virtuális barátommal is éppen múltat elemeztünk, minek ebbe még egy nő is??? Faxom. Na mondom, gyere. Essünk túl rajta. Meg aztán ekkor már piszkálta a csőrömet, hogy túl sok dologban nem találtam rajta hibát. NEM olyan, amilyent gondoltam, nade igazából… Egy nővel kapcsolatosan annyi elképzelésem van, és ezek nem mind ugyanolyan fontosak. És talán vannak olyanok, amiket eddig nem is gondoltam fontosnak, pedig az… Ehh a francba. Na jó, majd eljön, aztán úgyis kiderül, mit akar. Csak szexelni ne akarjon, mert…. 😀 Alaposan rend volt a fejemben. Úgyhogy akkor úgy döntöttem, hogy leveszem a gondolkodós sisakomat, és meghallgatom, mit mond, megnézem, mit csinál. Höhöö…

És egyszer csak már itt volt Sásdon, én meg akkor mosakodtam aznap először 😀 Úgyhogy elindultam, és egyszer csak szembe találtam magam vele a úton. Ejj így belegondolva akkora bénaság, hogy ihajja 😀

Aztán megérkeztünk, kiderült, hogy hozott mászkálós ruhát is. Elment átöltözni, gondoltam, izgis lenne ha be lenne kamerázva a rohadt szoba 😀 De nincs. Na majd legközelebb 😀

Utána kimentünk a vadászleshez. És addigra már nem maradt bennem semmi ellenségesség, csak azt néztem, hogy van benne valami olyan igazi NŐ kisugárzás, hogy jaj. Mert ugye az én fejemben van egy csomó mozaik-darabka a Nő-ről, és ezek közül sok megvolt benne. Úgy láttam, és ezeken kívül még sokat megéreztem. Egyszer csak néztem a NŐT – FÉRFI-ként. És abba beleborzongtam. Brrrr… Ráadásul voltak olyan megszólalásai, hogy… Egy csendes pillanatban valami olyasmit mondott, hogy “Van, akivel a csend is jó!” – és rájöttem, hogy ja tényleg csend van, és ja tényleg ez menyire jó már! Úgyhogy miközben kezdett sötétedni, egyre többször gondoltam arra, hogy meg kellene simogatnom beszélgetés közben a kezét. De nem!

Aztán elindultunk, előre küldött le a létrán, és mire leért, már nem tudtam nem nyújtani a kezemet, és aztán amikor lelépett a földre, egyszer csak már átöleltem, de meg is lepődtem, de olyan volt, mintha ez meg is lett volna beszélve. És csak hallgattam, mert meg se tudtam nyikkanni. Néha próbáltam, de feladtam. Csak éreztem, hogy valami érzelem-láva kezd bennem túlcsordulni. Hogy nincs értelme tovább feszíteni magamat. Sokáig álltunk így.

Utána már kézen fogva sétáltunk vissza a ház felé, és ez olyan aranyos élmény volt. Olyan izgalmas.

Aztán volt csók is, meg óvatos férfi-próbálkozás, de tényleg csak finoman. És pont annyi, amennyi nem kellemetlen. Végülis a kérdésre, hogy ha itt maradna, nyugton tudnék-e maradni, őszintén mondtam, hogy nem ígérem… de már én is hallottam a hangomon, hogy tulajdonképpen azt mondtam, hogy abban biztos lehet, hogy… NEEM! Ezért úgy döntött, hogy hazamegy 😀

Szóval jó volt az egész, még a vonatnál volt egy lágy csók, majdnem odacsukott a vonat automata ajtaja, amitől úgy elkezdtem nevetni, hogy hazáig nem tudtam abbahagyni 😀 Ezzde kamaszos.

Ma meg csak szédelegtem egész nap, tulajdonképpen nem sok hasznomat vettem. Szemeim előtt végig a szeplős lány csípője, és karcsú dereka lebegett… és nagyon erőlködnöm kellett, hogy ne valami más. E téren nem könyvelhetek el komoly sikereket. De legalább megpróbáltam. Ez már az éhes disznó-makk-álmodás problémaköre. Állítólag gyógyítható kézrátétellel 😀 vagy a horoszkópomban olvastam? Tudja aztat a sámán…

Ja amúgy vicces az élet, mert tegnap este a fenti szomszéd írt, hogy tudnék-e menni segíteni neki füvet nyírni, ma délelőtt átmentem hozzá, és akármennyire nem akartam, de adott pénzt. Pedig a költözéskor annyit segített, hogy nem akartam elfogadni. És holnapra lett munkám, na ez is… Reggel hívtak, füvet kellene nyírni, megörültem, erre kiderült, hogy Pécsen. Erre kapásból lemondtam. Aztán végigfutott az agyamon, hogy ha legalább az útiköltség felét kifizetnék, akkor inkább elmennék, minthogy itthon éhezzek. És visszahívtam, és elfogadták. Úgyhogy holnap megyek Pécsre dolgozni, utána igazi RANDIM lesz a szeplős lánnyal. Meghívtam fagyizni 😀 Erre már ő is azt válaszolta, hogy mennyire édes ez az egész. Tiszta romantikus…

Szóval az van, hogy az univerzum ugyan mondja a fülembe a frankót, csak elemet kellett cserélnem a hallókészülékemben, mert süketebb voltam, mint a szembenéni 😀

Na csá, holnap is lesz nap. Hajnalban kelek, és még hajat is akarok mosni, meg borotválkozni is fogok, mert ez a lány megérdemel holnap egy vállalhatóbb külsejű lovagot! 😉