Különös nap

Mindazok után, hogy a tegnapi napot majdnem teljesen sikerült végigaludnom…

Még az este csetelni kezdtem egy ismerős lánnyal, úgy tűnt, hogy hamarosan látni fogom őt… de azt, hogy mikor, még nem lehetett tudni. Azután ma kora délelőtt üzent, hogy elindult hozzám.

Na! Volt egy kis ribillió… Különösen mivel a szombati lakásfelmérés után már nagyon ideje volt összeraknom az árajánlatot (tegnap hozzá sem mertem nyúlni, annyira biztos voltam abban, hogy elcseszem). Ez volt a legfőbb tervem mára, és sikerült is. Eközben tudtam meg, hogy a hölgy ismerősöm nekiindult a Pécs-Sásd útnak autóbusszal. Ez nem egy jelentős ideig tartó dolog! Kapkodtam, mit is csináljak, megpróbáltam embert faragni magamból 😀 Mondjuk ez mostanában missön impasszibül. Ez van.

Aztán valahogyan biciklivel beértem Sásdra, és a nagy sietségben el is felejtettem, hogy hol kell őt keresnem. Hiába, no Sásd az mégse Vázsnok, ott azért még valamennyire el tudja kerülni egymást két ember, míg Vázsnokon ez gyakorlatilag lehetetlen… 😀

Így aztán teljesen elfelejtettem zavarban lenni, pedig eredetileg úgy készültem. 😀 Idejét se tudom, mikor volt már bármilyen randim is egy fiatal és csinos nővel. Még öreg csúnyával se nagyon… 😀

Aztán elkezdtünk beszélgetni, és ahogyan az gondoltam, úgy is lett. Mivel kettőnk közül én tudtam róla kevesebbet, így javarészt ő beszélt. Nem is tudom, mi lett volna, ha ennél többet beszélek, így is elment a hangom délutánra (mekkora egy lúzer 😀 )! A visszafogott beszélőkém ellenére ma körülbelül annyit beszéltem, mint az elmúlt két hónapban összesen. Ez tuti.

Szóval találkoztunk, és azonnal megnyugodtam, mert igazából nem nagyon tudtam, hogy mire is  számítsak. A lányt még tavaly szeptemberben salsán ismertem meg, de az én akkori salsás pályafutásom nagyon rövid lett, mivel az ősszel minden, ami csak tudott, a fejére állt, így nem tudtam folytatni a táncórákat. Ez azóta is fájó pont nekem…

Őt akkor ismertem meg, és az első benyomásom olyan… olyan furcsa volt, egy magabiztos, szexis (jaja salsán melyik lány nem szexis???), ízig-vérig Nőt ismertem meg akkor. Most pedig egy… A szó legszebb értelmében egy kislányos külsejű és viselkedésű nővel találkoztam (imádtam a szeplőit, valamikor odavoltam a szeplős csajokért! 😉 ). Furcsa volt ez a kettősség, de alapvetően nagyon szeretem, ha egy nőnek több arca is van. És neki ma még több is volt!

Miközben jöttünk Vázsnok felé, érdekesebbnél érdekesebb témák kerültek elő, és ez itt is csak folytatódott. Neki olyan emberekkel volt eddig munka miatt kapcsolata, hogy nekem leesett az állam! Mivelhogy a munkaadói nem milliomosok voltak. Sokkal inkább milliárdos emberek… Akik egy egészen más világban élnek… És nyilván semmivel sem boldogabbak, mint én itt a vázsnoki világvégén egymagam.

És csak mesélt, és csak mesélt, és én közben teljesen megfeledkeztem a tápról, meg a diós cipóról, és arról, hogy minden bizonnyal csupán napok kérdése, hogy én is, és az apróságok is itt fogunk egymás hegyén-hátán éhen halni (ezt éppen ma hajnali 4 körül álmodtam meg 😀 ), és igazából már nem is érdekelt semmi. Csak úgy jó volt hallgatni, és időnként közbe-közbeszólni.

Ja nem is mesélem, hogy amikor így vonultunk kettesben végig a falun, azt talán mindenki, aki számít, láthatta, úgyhogy remélhetőleg lesz már végre valami pletyka is rólam 😀 Már mióta erre hajtok, de mindeddig hiába.

Szóval na hol is tartottam…

Nem csináltam nagy felhajtást, meg lakás-bemutatót sem… Az apróságokat kétszer is megvizitáltuk, a kiskacsák közül egyik-másik hajlandó volt engedni, hogy megfogjam, és a vendégemnek dögönyözésre átadjam.

Tulajdonképpen – mivel ugye alapvetően társkereső-üzemmódban vagyok – nem tudtam rá nem Nőként tekinteni… De igazság szerint annyi biztos, hogy most már mindketten más irányokban keressük a sikerünket és a boldogságunkat. Ettől függetlenül mégis olyan kellemes érzés volt a számomra az, hogy egy ilyen szép és vonzó Nő eljött hozzám. Emiatt kezdett kicsit visszatérni belém az életerő, és az önbizalom, ami az elmúlt napokban teljesen cserben hagyott. Még nem vagyok 100%-os, de már kupálódok.

Azután kora este visszaindultunk Sásdra, és sikeresen lekéstük a buszt, emiatt még egy órácskát tudtunk beszélgetni, és valahogy olyan kellemesen melengető érzéssel búcsúztunk el egymástól.

Megnyugodtam, hogy nem reménytelen az, hogy időnként valaki vegye a fáradságot, és eljöjjön hozzám. Az sem reménytelen, hogy valaki itt jól érezze magát velem – függetlenül a nem éppen rendezett környezettől! És talán ha ebből egy kicsit sűrűbben is rendszer lesz, nekem is több kedvem lesz ahhoz, hogy még inkább szépítsem és fejlesszem a területet. Mert  – lássuk be – önmagam szórakoztatására nemigen érzem motiválva magam, hogy teljes erőmmel szembeszálljak az Anyatermészettel, és a már-már elviselhetetlen akadályokkal.

Sajnos az eredeti terveimből nem sok minden fog teljesülni. Ebben az évben, ezen a nyáron még egészen biztosan nem tudok teljesen önellátó lenni, és ezt a veszteséget embertelenül nehezen viselem. De talán majd belenyugszom. Az utóbbi másfél napban nemigen láttam értelmét semminek a továbbiakban, de talán majd valami jót mégiscsak fogok tudni kivenni ebből a helyzetből…

Holnap egy másik különleges nap lesz. Egy másik távolabbi ismerősöm felajánlotta, hogy hoz nekem valamennyi kerítésdrótot, és ezt összeköti a kislányának egy kirándulással ide Vázsnokra. Tartok tőle, hogy a holnapi nap cukiság-faktora meghaladja a mérőműszer maximális terhelhetőségét. Egy ízig-vérig kiscsaj 2 éves hölgyemény lesz itt nálam az anyukájával! Az apuka most valószínűleg nem jön velük, őt valamikor a 90-es években ismertem meg, amikor még mindketten kis puttonyos autóval jártuk a környéket, és láttuk el az üzleteket áruval. Ha akkor valaki ezt megjövendölte volna, hát… nem sok józan észt feltételeztem volna az illetőről. 😀 Dehát az Élet útjai kifürkészhetetlenek…

Remélhetőleg a holnapi nap újabb energia-löketet ad majd nekem, mivel alapvetően nagyon lány-bolond vagyok, annak idején a fiamról is azt gondoltam, hogy majd lány lesz, ezért 8 hónapig következetesen Zsófinak szólítottam a pocaklakót… A kedélyállapot-emelés egyébként nagyon rám is fér, mert… mert ami most éppen van itt nekem, az rohadtul nem könnyű. De a nehézségekről ma legyen elég annyi, hogy elképesztő mennyiség van belőle raktáron.

Akkor hát jóéjt nektek. És örüljetek, hogy még mindenki él. Sokszor már önmagában ez is nagy szó. Az én esetemben például mindenképpen.