Túléltem a saját temetésemet. Megint…

Hát akkor ahogy annak idején Vitéz László a mondókáját kezdte: PAJTIKÁIM!

Ma egy olyan, de olyan fos napom volt, hogy azt el nem tudom mondani… De a vége…

Már hajnalban is csak álmatlanul forgolódtam vagy másfél órát, és csak úgy feszített belülről az igazságtalanság miatti düh. És ez jó. Mert a düh az egyfajta energia, ami eddig valahogyan hiányzott még belőlem. Túl könnyen feladtam a dolgokat. És most nem akartam ugyanazt. Nem akartam megint meghunyászkodni, és utána úgy érezni, hogy nem álltam ki magamért. Így aztán…

Olyanokat írtam, amilyeneket talán még sosem. Egy számomra régóta ellenszenves embernek végre kimondtam (leírtam) amit gondolok. Hogy cserben hagyott egy csoportot még 4 évvel ezelőtt Pécsen, amikor megígérte embereknek azt, hogy felállít egy segítő központot. És azután lelépett, a nép pedig ott maradt magának. És hogy ezért őt egy ócska árulónak tartom. Meg hogy ő egy kirakat-ember, akinek igen jó érzéke van ahhoz, hogy megtalálja a munka könnyebbik végét, amiből neki személyesen a legtöbb haszna származik. Hogy könnyen kritizálja a magánéletemet, miközben a barátnőjének csak jó 5 év elteltével kérte meg a kezét! Hogy miközben én odakint Floridában keményen dolgoztam heti 7 napban, napi 12-14 órában, addig ő szép kényelmesen itthon igazgatta a heréit, és döngette a mellét, hogy mekkora nagy hős… És hogy végülis hálás vagyok neki azért, amiért a szexuális képességeimet reklámozza, jól jöhet még a jó PR majd 100 éves koromban, amikor a szexuális képességem arra a szintre jut, ahol az övé most van. Meg ilyenek. És vessetek meg érte, de JÓL ESETT. Rohadt jól esett egy pitiáner szarházi képmutatónak megmondani a véleményemet. Még akkor is, ha ezért lesznek, akik rossz szemmel fognak nézni rám. Mert leszarom.

És azután jöttek-mentek a további eszmecserék, és valahogyan egyre rosszabbul kezdtem magam érezni, de az okát nem tudtam. Dél körül már majdnem úgy éreztem, hogy beteg leszek. El akartam kezdeni elolvasni egy fontos anyagot, de mintha ezer ökör húzna visszafelé… Lefagyott a gépem. Megállt a mobilnet. Hirtelen olyan álmosság jött rám, hogy azt hittem, megdöglök. A kacsák eltűntek! Kezdetben nem aggódtam miattuk, mert volt már olyan, hogy egy olyan füves részen mászkáltak, ahol nem vettem észre őket, máskor megbújtak egy bozót alatt, és aludtak. Vártam. De nem jöttek elő. Akkor megint sokadszor körbejártam az udvart. Aztán felültem a biciklire, és mentem a faluban egy kört. Semmi! És már meg nem mondom, hányadik udvari köröm közben egyszer csak kiszúrtam, hogy egy még lekaszálatlan részen mozognak a növények. És ott voltak a vacakok… Hát akkor egy őrületes nagy szikla esett le a szívemről!

Ezek után újra megpróbálkoztam az olvasással, de… muszáj volt lefeküdnöm. Meg nem mondom, mennyi idő múlva telefoncsörgésre ébredtem, és hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, mikor kerültem oda… Mivel rejtett számról hívtak, úgy döntöttem, hogy nem veszem fel. Aztán nagy nehezen elkezdtem olvasni, és eléggé meggyötört, amit olvastam, de sikerült túl lennem rajta. Közben megint csörgött a telefonom, és furcsa külföldi szám jelent meg rajta. Szoktak külföldről hívni, de… Mindenesetre felvettem, és… elképesztő dolog történt.

Még az év elején megpróbáltam egy régi ismerősnek eladni a szolgáltatását. Úgy 2-3 hét eredménytelenség után feladtam a dolgot, gyakorlatilag kb. 5000 ft-ot kerestem az egészen. De a facebook-oldal, amit készítettem rá, az megmaradt. És a régen kiküldött emailek is valahogyan úgy fent maradtak az idő hálóján. És most hívott egy érdeklődő, akinek Pécsen van lakása, egyébként Angliában él, és szeretné a lakásában megcsináltatni az ajtókat. Emiatt hívott, és szeretne árajánlatot kérni. Úgyhogy a hétvégén valahogyan el KELL jutnom Pécsre! Mert ha ez az üzlet sikerül, akkor… Akkor az egy hónapig megoldja nekem MINDEN PROBLÉMÁMAT! Ebből az egyetlen üzletből kikerülne a baromfiudvarhoz szükséges kerítésdrót, 3 mázsa búza, egy bárány, és két havi telefonszámla. Minimum. Ezek már most jelen pillanatban több, mint sürgősek! Ezért hát arra kérlek, hogy buzgón imádkozz értem!

Aztán valahogyan felidéztem ennek az elmúlt bő egy hétnek az eseményeit, és egyszer csak rájöttem… Mit rájöttem??? RÁDÖBBENTEM! Az elmúlt időszakban olyan erős kísértésben volt részem, amilyenben már nagyon, de nagyon régóta nem! Belegondolva az elmúlt levelezésekbe, és telefonos beszélgetésekbe… Huhh. Ha annak csak egy tizedét idemásolnám, már ki kellene tennem a karikás 18-as jelzést. De nem teszek ilyent. És ami a furcsa: ezt a csábítós sztorit én NEM IS AKARTAM! Már évekkel ezelőtt keményen megfogadtam, hogy ismeretlenül NEM FLÖRTÖLÖK, és nem hozok elő szexuális témákat! Mert ebből nekem már annyi, de annyi bajom volt! És kikövetkeztetheted, ha én nem hoztam szóba, és mégis ennyire sok volt belőle, na… Na vajon hogy került mégis szóba?

Tovább gombolyítva a fonalat még hirtelen nagyon sok mindenre ráébredtem. De nem is ez itt a lényeg. Mert a lényeg az, hogy észre kellett vennem, hogy ez az egész egy hetes szituáció mindenestől együtt rettenetesen felforgatta az életemet, és egyáltalán nem volt jó hatással semmire sem! És ez akkor tűnt fel hirtelen, amikor az a Jó Ember, aki legutóbb pár pillanat alatt rendbe tette a lelkemet, ma este ismét rámírt… és ugyanúgy pár percen belül megint a régi önmagam voltam, aki tud felszabadultan nevetni! És akkor jöttem rá, hogy ez az utóbbi napokban már egyáltalán nem így volt. Márpedig – túlzás, vagy sem – azt gondolom én erről a helyzetről, hogy igazából most megint sikerült megúsznom a saját temetésemet. A sokadikat.

Lehet, hogy hosszú életű leszek. Nem tudom. De hogy most már ideje lenne, ha a Gondviselés végre valami jót, sikereset, és boldogat is a nyakamba hajítana, az egészen biztos!

Jóéjt!