Rapunzelről. Utoljára.

Gondolataim reggeli közben…

Mindaddig nagyon zaklatott vagyok, amíg valamit nem tudok, vagy nem értek. És ez ellen minden lehetőt meg kell tennem. A saját lelki békém érdekében. Ha nincs lelki békém, nem lesz másom sem.

Tehát reggeli közben Rapunzeleztem.

Végigfutottam gondolatban az előtte-utána állapotot. Írtam már erről a dologról, az előtte-utána témáról egyet régebben, majd előtúrom valahonnan. Szóval felidéztem néhány pillanatot. Ő azt írta, hogy felébresztettem. Hogy életre keltettem. Hogy rájött, hogy nem is él. Hogy minden, amit írtam abban a bizonyos bemutatkozó levélben, pontosan rá illik. Hogy igen, és hogy várjak rá, és hogy higgyem el, hogy érdemes várnom rá. És hogy… megannyi szépet és jót. Én pedig erre csak azt válaszoltam, hogy ez teljesen ellentmond mindannak, amit mélyen legbelül helyesnek tartok. És mégis… Hülye-e vagyok???

Ma azt írta, hogy vegyem le a porondról.

Tegnap, mielőtt elbúcsúztunk, és ment a dolgára, vidám volt, és örült, hogy segítséget fog kapni. Este hiába vártam a vidám folytatást. Nem volt. Ez magára rántotta az összes figyelmemet. Számítottam rá, hogy az első dolga az lesz, hogy beszámol arról, hogy mi történt. Mire jött rá, mit gondolt ki, meg ilyenek. Tudod, magamból indultam ki (megint), és feltételeztem, hogy ő is szívesen elmesélné a dolgait. Végül rákérdeztem még lefekvés előtt, és miután nem jött válasz, elaludtam…

Aztán ma várt ez a “vegyem le a porondról” – féle dolog.

Ezzel van pár gondom.

Először is nem kötelező olvasni az írásaimat. Tehát sokkal egyszerűbb, ha ő veszi le magát a témáról. Vele szemben állnak sokan, akik kíváncsian várják a beszámolóimat. Na hülye lennék egy valaki miatt, aki NEM TARTOTTA BE A SZAVÁT, figyelmen kívül hagyni megannyi kedves és segítőkész olvasóm kíváncsiságát figyelmen kívül hagyni. (Időközben újabb támogató kéz akadt, aki segít hozzájutni egy új mosogatóhoz és bojlerhez! Nagyon-nagyon köszönöm!)

Másodszor: rajta és rajtam kívül mindössze egyetlen ember tudja, ki is ő tulajdonképpen. Ha ettől úgy érzi, hogy sérülnek a személyiségi jogai, akkor ajánlanám a Hágai Nemzetközi Bíróságot. Esetleg hogy kapjabe.

Merthogy 3: Ez kéremalássan az ÉN BLOGOM. Az én életem, az én gondolataim, érzelmeim, és ebbe mindössze egy embernek van itt beleszólása: NEKEM MAGAMNAK! Úgyhogy maradjon a saját szemétdombján, folytassa, amibe belekezdett, és itt és most befejeztem a vele való foglalkozást.

Megjegyzem… Felidéztem a legelső benyomásaimat, még a kommunikációnk kezdetéről. És basszus, basszus. Nem tévedtem. Megint nem tévedtem. Próbálgatom, hogy ne legyen igazam. És sosem sikerül. Az a bizonyos érzékem az nem tud tévedni. Csak az utána működésbe lépő mechanizmusok visznek mindig félre az életben. Ha egyszer, egyetlen egyszer képes lennék kiiktatni azt a második gondolatot, mennyivel egyszerűbb és szebb is lehetne az életem…

Mert ugye mindennek két éle, két oldala van. Szép is, meg jó is, hogy kint áll egy szépséges bicikli a folyosón, de… Lehet vele akkor és oda eljutni, amikor és ahova csak eszembe jut. De! Minden egyes alkalommal, éppen csak rá kell pillantanom, még meg sem kell érintenem, se ráülni, és… Micsoda fantasztikus érzés fog majd el.

Mindegy. Túlélem. Ezzel csak arra akartam rávilágítani, hogy ha tetszik, ha nem tetszik, olyan irgalmatlan hatással vagyunk egymás életére, gondolataira, boldogságára és boldogtalanságára, aminek kötve hiszem, hogy csak egy icike-picikét is a tudatában lennénk. És ezt a leckét épphogycsak kezdem tanulgatni.

És ezt nem vastag könyvekből lehet elsajátítani. Mert ehhez ÉLNI kell. Belemenni a dzsungelbe, szembeszállni a már nem is létező kardfogú tigrissel, ami helyett itt és most nekem már csak egyetlen kis szürke egér maradt, akiről egyik éjjel szereztem némi tapasztalatot, de ma reggel sikerült elcsípnem a pillanatot, amikor elszaladt a szoba ajtó mellett. Mert én botor megfeledkeztem arról, hogy az anyatermészet kellős közepén óvatlan dolog tárva-nyitva hagyni a ház ajtaját óraszám… Szóval kezdhetek vadászni. Egy szürke egérre…

Így jutottunk el végül Rapunzel történetétől egy szürke kis egérig. És az univerzum kerek egésze körbeért…

Pedig nem innen és nem ide terveztem eljutni. Dehát Isten útjai kifürkészhetetlenek… Vajon mi vár rám ma este a bálban?

Megnyugodtam, lenyugodtam. Rossz volt, de megértettem, hogy az, amikor valakibe életet viszek, az attól még nem ő lesz, hanem én. És én nem saját magamat szeretném szeretni egy másik lényben, hanem Őt magát.

Viszlát!