Faszállítós nap…

Rossz az, aki rosszra gondol. Bár nehéz lenne ennél rosszabbra. 😀

Tudod. Hűtő, sör, stb. Relax. Hosszú napom volt. Az írás sem lesz rövid.

A mai napom gyakorlatilag tegnap kezdődött. Este, amikor már nem is számítottam rá, hívott az a fickó, aki korábban most keddre ígért munkát. Valami farakodásról beszélt, meg ilyesmik. Igazából nem nagyon tudtam, miről lehet szó, de hát ki kell próbálni minél több dolgot, mielőtt meghalunk. És ha valaki utolsó kívánságként azt az opciót ajánlaná, hogy farakodás, vagy együtt lenni egy másik hímmel, akkor némi gondolkodás után az előbbit választanám.

Szerettem volna időben lefeküdni, de mosnom is kellett, meg itt is nyomták a “mivanmá?”-lemezt… És majdnem 10 napja nem mostam hajat, meg ilyenek. Szóval macerás volt az este. Így aztán…

Azt mondta a fickó, hogy reggel 6-ra jön értem. Nem értettem, minek??? Talán azért, mert akkor még alszanak az erdőben a medvék??? Beállítottam az ébresztőt 5.20-ra, és elaludtam. Fél 5 körül megállapítottam, hogy még van vagy 40 percem. És a következő pillanatban 5.57 volt!!! Ilyen gyorsan még az életben nem ugrottam ki az ágyból! Gyakorlatilag gyorsabban repültem, mint a 100 méteres férfi olimpiai döntőben a csávók a célfotón! Ami azért különös, mert évtizedek óta nem ment 100 fölé a vérnyomásom. Még ébren sem. Cirka 2 perc múlva csörgött a telefon, hogy most indulnak értem Sásdról, tehát 5 perc. Felmértem a helyzetet, és nem álltam neki szendvicset készíteni. Még az is szerencse volt, hogy wc-re el tudtam menni, ráadásul nem is hiába. 😀 Na.

6.12-kor kiértem a “főtérre”, nem sok faszállító autó állt ott, mindössze egy. Kizárásos alapon magabiztosan odamentem, és beszálltam. Elindultunk, beszélgettünk. Megkérdezte, tényleg se cigi, se pia? Ennyi idő után még nem akartam elhencegni neki, hogy a sváb bálban akaratomon kívül megittam 3 sört, és másnap meglehetősen fájt a fejem. Akkor el is döntöttem, hogy ilyent még egyszer soha. Vagy kevesebbet, vagy többet. Vagy ha már nincs más választásom, csak 3 sör, vagy semmi, akkor legalább akarni fogom meginni. Úgy 4-5 perc alatt elmeséltem az utolsó 1 évemet 😀

Azután kiderült, hogy évszámok tekintetében öttel előrébb járok, és összetegeződtünk. Kis idő múlva kiderült, hogy a faszállító ember civilben szolgál és véd. De már nem volt visszaút, megmaradtunk tegeződve. 😀 Még soha nem töltöttem együtt ennyi időt olyan emberrel, akinek a mindennapi szótárában olyan szavak vannak, mint “elkövető”, meg “állampolgár”. Furcsa volt, de ez azért érthető is. Remélem, legközelebb mosolyogva jön majd értem, és nem bilinccsel. 🙂

Az első állomás Kisvaszar nevű település volt. Nem most találtam ki, van ilyen már régebb óta. Bizisten! Gugli is tudja. Megálltunk egy épület előtt, ahol emberek gyülekeztek szemmel láthatóan nyugodtan. A ház falán zöld alapszínű feliraton egy ital neve állt, amiről Borsod-Abaúj-Zemplén megyét is elnevezték. Nyilván a zöld szín nyugtató hatása érvényesült rajtuk. A tacepaót méretét tekintve nagyjából az előző faluból látni lehetett. A békesség kedvéért Vegyesbolt felirata volt az egységnek. Az idevalósiak nyilván így tudják beazonosítani a helyet, ahol a kenyeret árulják különféle halmazállapotokban.

Én csendben üldögéltem a kocsiban, és reggeliztem, kis ideig gondolkodtam, hogy kimenjek-e “ismizni”, de nem így döntöttem. 😀 Arra gondoltam, hogyha meg kell tudnom, hogy ki fut gyorsabban, akkor legalább olyan helyen derüljön ki, ahol van némi esélyem. Kisvaszar közepe nem ilyen hely. Másrészt normális ember ismeretlenül a kutyát sem zavarja evés közben, és ennyi eszem még nekem is van. Mindenki reggelizett ilyen-olyan formában. Belegondolva egy olyan erdőben, ahova ilyen emberek járnak, nem szívesen lennék medve… Nem volt olyan gondolatom, hogy valakivel birkóznom kellene, vagy hívjam ki egy szkanderre. Szóval vártam.

Azután nekiindultunk az erdőnek. Mentünk ilyen szép erdei úton, tudod, ahol ha nem vigyázol, könnyen elharapod a saját füledet is. De odaértünk egyben. Egy nagy kupac “méteres” fa mellett. Voltak közte ilyenek meg olyanok is. 80 centisek meg 120 centisek is. Ilyen irányban is meg olyanban is. A faszállító ember szerint ezzel meg fogjuk rakni a kocsit. ADDIG – és megmutatta, hogy meddig. Majd ezt ma még meg is ismételjük párszor. Én biztos voltam benne, hogy az idei terveiről beszél. 😀 De…

Néha rámutatott egy-egy fára, és azt állította, hogy el fogom bírni. Mindent megtettem, hogy igaza legyen. Sikerült is. Többször is. Azt mondta, hogy látszik, hogy nem vagyok szokva az ilyesmikhez. Nem értettem, honnan??? 😀 Gondolatolvasó lehet. Emellett olyan farönköket eme… nem, nem! HAJÍTOTT a plató MÁSIK OLDALÁRA, hogy szerintem Chuck Norris se mert volna hozzányúlni. Én sem mertem, pedig nem vagyok egy Chuck Norris.

Tele lett a szekér, indultunk az első kuncsafthoz. Na ott szerencsém volt, a Mázli az később jött 😀 De ne szaladjunk előre. Dombóvárra mentünk. A kocsi ügyes volt, egyedül lerakodott. Nagyon látványos volt! Ha sikerül, lesz róla kép is.

Éreztem, hogy hadilábon állok az életerővel, kérdeztem, lehetne-e innom egy kávét. Megálltunk a kórháznál, gyorsan elfutottam kávézni. Nem akartam, hogy még rosszabb benyomást keltsek. De a főnök nagyon higgadt, derűsen türelmes embernek bizonyult. Ez ma nekem sokszorosan jól esett. Nem ehhez vagyok szokva.

Szóval utólag belegondolva a körülményekhez képest életem egyik legnyugisabb napja volt. Mentünk még egy kört. Szerencsénk volt, éppen akkor ért ki a traktor az erdőből, nem a földről kellett felszedegetni a farönköket. És a traktoros srác is segített. Jellegzetes fogatlan mosolya őszintén barátságosnak tűnt. Nem biztos, hogy mindig ilyen, de ma ilyen volt. És ez jó. Megtudtam, hogy ez egy kemény csapat, mert innen a fa nem jön ki magától, innen ki kell hozni! Árkok, szakadékok, meredek oldalak, szóval nem úgy megy, hogy befütyülsz az erdő széléről, és kijön a fa. A látvány abszolút alátámasztotta ezt a történetet.

Mentünk megint házhoz, akkor már éreztem, hogy az komoly előny, hogy nem nekem kell vezetnem a kocsit 😀

A harmadik vagy a negyedik körnél megint traktorról lerakodás volt, és ekkor hirtelen megjelent az egész brigád is, úgyhogy majdnem egymásba ért a… Ez volt a legkönnyebb körünk. Az ötödik kör előtt kiderült, hogy nem lesz hatodik kör, mert ez a méret nem lesz többet ma. Nem kicsi volt a megkönnyebbülésem. Közben egy alkalommal eleredt az eső is, de szerencsére megúsztuk szárazon. Készítettem képeket is, majd valahogyan berakom egyszer csak… Az egyik visszaútnál kértem, hogy álljunk meg egy pillanatra, mert olyan gyönyörű völgy mellett járkáltunk, hogy azt is le akartam fényképezni. És a főnök nemhogy sürgetett volna, de ajánlotta, hogy menjek még közelebb, oda, ahonnan jobb képet lehet készíteni. Alig akartam hinni a fülemnek. De tényleg. Majd kitanulom, hogy kerülhetnek ezek a képek ide. Némi kis türelmet kérek tőletek is ezért.

A harmadik és ötödik körnél találkoztam a Mázlival. Aki egy olyan nyomott orrú kutya, azt hiszem, boxer. Elképesztő okos tekintetű, hihetetlenül játékos kutyus, és amikor a platóról leborult a 3 köbméternyi fa, a lekötő hevedert ráncigálta vissza, amiről szintén vannak képeim… Talán holnap lesz rá időm és türelmem. Imádni való egy kutyus, pedig ezt a fajtát kimondottan nem kedveltem. Eddig.

Végül elindultunk haza, és én megállapítottam, hogy ideje lenne majd a környéket is rendesen bejárni, mert azt sem tudom, hogy igazából hova is kerültem. Úgyhogy lesz majd egy ilyen környezetismereti projekt is. Majd.

A magam részéről azt gondolom, hogy bár nem én vagyok a legalkalmasabb erre a nagyságrendű feladatra, de szívesen vállalnék még ilyen napokat. Igaz, néha kifejezetten féltettem a kezemet, meg a lábamat, se megfelelő védőruhám, sem elég vastag bicepszem nincs, de nagyon is rám fér, hogy néha egy ilyen durva programot szerezzek magamnak. Majd kiderül, hogy lesz-e folytatás. Akár ez, akár az lesz, nekem már megérte. Még ha pénzügyileg ez nem egy kirobbanóan szuper lehetőség. De jellemformáló és akaraterő-fejlesztő hatása egészen egyszerűen felbecsülhetetlen!

Ja megismerkedtem egy másik különleges emberrel, aki azt a kutyával keresős gombát szedi az erdőben, és alig pár perc alatt olyan dolgokat mesélt a kutya-gazda kapcsolatról, amitől elállt a szemem-szám. Háát…

Hazaérve készítettem még egy csomó képet a virágba borult kertről, amit szintén nincs időm most megosztani, mert már így is több, mint egy órája csak írok, és itt ázik mellettem a következő mosás, és a vacsorám sincs még sehol sem.

Kivágtam még pár akácfát az udvarban, lassan elfogy a teljes fűtőanyag-készletem, pénzügyileg most ott tartok, hogy megvan a pénz a két hét múlva érkező 100 napos csirkére, plusz az első zsák tápra. De nincs miből kifizetni a telefonszámlát, kajára sincs tartalék, tüzelő is kelleni fog legkésőbb jövő hét elején. És szombaton bál lesz Sásdon, ahol most már történnie kell valaminek!

De ezekről majd legközelebb.

Azért csak hogy tudd: a telefonomban egy 2 (igen, kettő!) gigás SD kártya van, kb 98 % megtelt a memóriában, úgyhogy azzal is kell kezdenem valamit, a laptopomon pedig egy vidóz xp fut – illetve vánszorog. Tehát jelenleg ez az infrastruktúra támogatja azt, hogy ez a blog üzemelni tudjon, és én is életben maradjak valahogyan. Mert bevallom őszintén: a Ti figyelmetek nagyon nagy részt képvisel abban, hogy én még mindig talpon vagyok, és csinálom ezeket a laza napokat. Ezeket a faszállító napokat…