Hohohohooo…

Szerintem menj ki, bontsál sört, gyere vissza, állítsd megfelelő dőlésszögűre a székedet. Eseleg papírzsepi, váltó alsó is szükségessé válhat imitt-amott. Szóltam.
Azon elmélkedtem, minek nekem blog, ha már a sásdi nyugdíjasok is az én naplementémről csacsognak? Hiszen nyilvános az idővonalam, csak az nem látja, akit nem érdekel.
Na. Ma beszarás egy nap volt.
Kezdtem a falubusszal, irány a sásdi piac. Nem bírtam magammal, pecacuccot kellett vennem. KELLETT!
Azután a beszerzést a gazdaboltban folytattam. Bizony nem kis riadalmat okoztam azzal a rózsaszínű borsós posztommal. Először a Környék Legszebb Szempárjának gazdája nyugtatgatott, hogy nincs azzal baj, ma a gazdaboltos próbálta tisztázni a helyzetet, de megnyugtattam, hogy az én ismerőseim értik a poént, ugyeeee?? Most sok-sok helyeslő kommentet kérek!!! (Figyelik a blogomat, úgy viselkedjél! )
Hiába, no, semmi nem a régi már, a borsónak és a vénuszdombnak is megvolt az elmúlt időkben az evolúciója: mindkettő csinos rózsaszín külsőt kapott. Ha nem tudnád, mire gondolok, idézd fel egy 30 évvel ezelőtti NSzK-s (fiatalabbak kedvéért: nyugat-német) huncut filmek (értsd: felnőtt tartalmak) eseményeit. Megvan?
Na megvolt a merítő szák, egyebek, és már a kijáratból fordultam vissza, hogy hiszen én locsoló kannáért és ásónyélért mentem!
Itt van a helye egy epizódnak.
Úgy 6-7 éves lehettem, amikor a nagyszüleimnél nyaraltam, és a szomszéd Jani elvitt pecázni a falu végi patakra. Ez sorsfordító pillanat volt az életemben. Másnapra a nagyapámmal készíttettem el életem első saját pecabotját. Talán orgonaágból készült, zöld színű cérnával, parafadugóból és gyufaszálból készült úszóval, anyacsavar nehezékkel és hajlított gombostű horoggal. Lehetetlen volt a halat megfogni vele! És én csak mentem-mentem és mentem pecázni. Azután lett valami bambusz botom, dobó orsóval, igaz, nem működött jól, de mégiscsak orsó volt! Azt hiszem, húsvéti locsolásért kaptam. Egészen kamasz koromig elkísért. Sokszáz órát lógattam a horgot ezzel felszereléssel a patakba. A legnagyobb hal, amit fogtam vele, 35 dekás volt, sajnos nem tudtam enni belőle, mert napszúrásom lett, és mire a halat megsütötte a mamám, belázasodtam. De legalább le vagyok fényképezve vele a régi Wartburg előtt. Valahol meg kell, hogy legyen a fotó is.
Ma vettem egy nagyon egyszerű és kicsi botkészletet. Üvegszálas, orsóval, teljes felszereléssel. 6 éves koromban sírva fakadtam volna egy ilyen bottól. Ma egy vásárló a gazdaboltban azt kérdezte, hogy hol akarok vele horgászni, akváriumban? Szívesen válaszoltam volna neki azt, hogy ezért kár volt az őseinek lejönniük a fáról, maradhatott volna ő is odafent. De csak annyit válaszoltam, hogy kerti tóban akarok vele aranyhalat fogni. Ennyit változott a világ.
Utána jött vízszerelő a maradék pénzéért, majd a sásdi énivel volt sikeresen sikertelen találkozásom. Sokallta az áramat. Pedig nekem még ez is igencsak kevés. Azt tanultam, hogy ilyenkor azt kell mondani, hogy valamiből nekem is élnem kell, de őt az én megélhetésem nem izgatta. Csak az, hogy miért vállalok kerti munkát és matek korrepetálást is. Bezzeg ha tudná, hogy vállalok még természetes úton történő megtermékenyítést és élvetemetést is. Nyilván nem ugyanazon célpiacnak… Mellesleg holnap meg éppen betonozni megyek. Úgyhogy csak óvatosan lehet velem szívózni…
Így aztán indultam is haza boldogan megkönnyebbülve. Félúton megállt mellettem egy szöszi, aki szociálisan jött segíteni a szomszéd néninek. Még nem meséltem, milyen pazar felvilágosító előadás volt a múltkor. A néni házassági és szexuális tanácsadást tartott, amit talán még Sásdon is lehetett hallani. A munkavégzés fontosságáról volt szó, miszerint egy jó asszony nemcsak az ágyban ügyes, hanem a munkában is. Hiába pisszegett a szöszi, a néni vagy nem hallotta, vagy nem érdekelte. Hát ezt a sztorit elemeztük ki a kocsiban, míg ideértünk a házhoz.
Azután kertet ástam, csalinak gilisztát gyűjtöttem. Meglocsoltam a borsót, izgatottan szereltem össze a horgász felszerelést. Még utoljára megettem egy doboz paradicsomos halat, nehogy a halak gyanút fogjanak. Bár belegondolva a paradicsom szag árulkodó jel lehet, hogy mégsem hal vagyok
Egész úton az járt a fejemben, vajon hány halat fogok majd? És mikor fogom az elsőt? Nos… Ez egyelőre a jövő zenéje. Nem kis csalódottsággal jöttem haza. A mellékelt fotó éppen hazainduláskor készült a Baranya-csatorna partján. Ma legalább megtudtam, hogy ez a horgász módszer manapság már nem eredményes. És új módszert tanultam. Legközelebb én is kipróbálom.
Hát így telt az én idei márciusom utolsó napja.
Na ideje fürödni. Holnap munka, utána – ha minden igaz – pecázás lesz.
De ez már egy következő történet, amit még én sem ismerek…
Jóéjt mindenkinek!